2p
Hitelkártyák esetében 0,3 százalékban, betéti kártyáknál pedig 0,2 százalékban vagy 7 centben maximálná az Európai Parlament (EP) azokat a díjakat, amelyeket a bankok a kártyás fizetéseknél számítanak fel - közölte csütörtökön az EP sajtószolgálata.

Országonként eltér a díjak nagysága

Az Európai Bizottság adatai szerint ezek a díjak több mint tízmilliárd eurós terhet rónak évente a kereskedőkre és a fogyasztókra az Európai Unióban, és erről a vásárlók a legtöbb esetben nem is tudnak. Jelenleg a díjak tagállamonként is különbözhetnek, mert azokról minden ország versenyjogi hatósága maga dönt. A kereskedők minden kártyás tranzakció után fizetnek, ennek költségeit pedig beépítik az árakba.

A parlament által elfogadott szabályok egy évvel a jogszabály hatályba lépése után lépnének érvénybe, ám a rendes jogalkotói eljárás keretein belül erről még a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanácsnak is döntenie kell, majd az EP és a tanács álláspontját összhangba kell hozni, össze kell békíteni, hogy megszülethessen az új uniós jogszabály.

Így változik az internetes fizetés

Ezzel párhuzamosan döntött az Európai Parlament az elektronikus fizetést biztonságosabbá tevő szabályokról. Az új szabályok értelmében az ügyfeleknek az internetes fizetéskor tájékoztatást kellene kapniuk az online-fizetés összköltségéről, a teljesítés időpontjáról, a szolgáltató elérhetőségéről, és az alkalmazott átváltási árfolyamról is.

Az új szabályok azt is tartalmazzák, hogy a jogtalan kifizetéseket azok észlelése után 24 órán belül vissza kellene téríteni az ügyfeleknek, akik viszont 50 euróig kénytelenek lennének állni a jogosulatlan felhasználásból származó veszteséget, ha kártyájukat ellopják, vagy elvesztették.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői. 
Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
Pénzügyi szektor Lépett a Revolut, itt van, mire számíthatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:27
Közleményben reagált a szolgáltató a szabályozásra.
Pénzügyi szektor Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:31
Történelmi csúcsra ugrott a lakossági hitelpiac májusban, rekordszintű lakás- és személyi kölcsönökkel, meglepő jelzálogfelfutással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG