1p
A Bizottság szóvivője szerint "szokásos, ötös körben" fogják megvitatni a módosítót, ami kiindulási pontnak továbbra is kevés lehet.

A piacok a Simor András és Varga Mihály által küldött leveleket úgy értékelték, hogy a jegybanktörvény ügyében legalább országon belül kompromisszum született, a forint eheti erősödése azt mutatja, hogy a befektetők már elkezdték beárazni az IMF-tárgyalások megkezdését - holott az MNB-törvényhez beadott módosításokat még el sem fogadta a magyar parlament.

Ötös körben vitatkoznának tovább

Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője (képünkön) azt mondta, a módosítót a szokásos "ötös" körben fogják megvitatni. Korábban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte, hogy az IMF, az EKB, a Bizottság, az MNB és a kormány kérdései üljenek le tárgyalni, azóta volt is ilyen egyeztetés.

A beadott módosítóban a kormány több ponton is figyelembe vette az EKB és IMF ajánlásait, így például a monetáris tanács tagjainak hatáskörének átszabásakor, de több ügyben csak ígérettel kell beérnie a nemzetközi partnereknek. Így a harmadik alelnök kinevezése és a monetáris tanács további bővítése ügyében a kormány nem hátrált meg, de ígéretet tett rá, hogy Simor András elnöki mandátumának végéig, tehát jövő tavaszig nem hoz személyi ügyekben döntéseket, ami az MNB vezetését illeti.

Mire vár a Bizottság?

A Bruxinfónak nyilatkozó brüsszeli forrásokról, a Bizottságot nem az érdekli, hogy mi lesz Simor Andrással, hanem, hogy legyenek arra garanciák az MNB-törvényben, hogy a kormány nem avatkozhat be semmilyen módon a monetáris politikába.

Brüsszelben azonban tovább is az elfogadott törvényt veszik majd tárgyalási alapnak. Az MNB függetlensége olyan ügy, amit az EKB, majd vele együtt az IMF is a hitelkeretről szóló tárgyalások megkezdésének előfeltételéül szabtak. Ha a Ház megszavazza, akkor sürgősségi eljárásban szavazhatják meg az említett módosítót - erre akár a jövő héten is sor kerülhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG