3p
Csányi Sándor a Forbesnak elmondta: nem hatalmat akar, csak jó üzleteket. Beszélt az INA eladásáról és a takarékszövetkezetekről, valamint arról, hogy miért nem fizetnek a devizahitelesek. A szalonna pedig az ő hűtőjében is ugyanolyan, mint másokéban.

Nem politizál

„Elég régóta dolgozom, de soha nem akartam hatalmat szerezni, csak jó üzleteket kötni. Legfeljebb itt-ott lobbiztam ennek érdekében, de nem mentem bele soha a politikába” – mondja Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója a Forbes csütörtökön megjelenő számában.

„Miniszterelnöki ambícióim soha nem voltak. Az igaz, hogy voltak olyan időszakok, amikor néhányan megpróbáltak rábeszélni: legyek különböző formációk zászlóvivője. Volt, amikor azonnal, máskor kis gondolkodás után, de mindig nemet mondtam” – tette hozzá Csányi Sándor

Ha eladják az INA-t, vesznek mást

Ugyanolyan a szalonna

Családi életéről beszélve Csányi Sándor elmondta, hogy náluk sincs szebb étkészlet, mint máshol, és ugyanolyan a szalonna a hűtőben, mint bárkinél. „Ugyanazokat a szokásokat őrzöm, mint fiatal koromban, nem változtak meg a kedvenc ételeim azóta, hogy több pénzem lett.”

Az INA esetleges eladásáról is beszélt. Jelezte, hogy a Molnak alapvetően nem szándéka az értékesítés, elsősorban egy piaci alapon működő INA-ban érdekelt. Ha még sincs más út, akkor „korrektek akarunk lenni, tudjuk, hogy Horvátország számára ez egy meghatározó vállalat, a nemzeti identitás része, ezért ajánlottuk fel a horvát államnak, hogy vásárolja vissza. Ez mindkét fél érdekeinek megfelelne. Ugyanakkor azt is tudom, hogy egy államnak nem könnyű egy ilyen befektetést menedzselnie. Ha nem akarják, vagy nem tudják megvásárolni az INA-részesedésünket, akkor harmadik félnek kívánjuk felajánlani.” Csányi Sándor arról is beszél, hogy ebben az esetben a Mol új befektetések után néz, de a lehetőségeket „nem ebben a régióban keresik”.

Csak ne vigyék át az ügyfeleket a takarékokhoz

Az OTP vezetője tisztességes versenyre számít az állami támogatással épülő Takarékbankkal: „Egy vethetne fel aggályokat: ha mesterséges eszközökkel átterelnének oda ügyfeleket. Ha a szabad bankválasztást megszüntetik, és kötelezővé teszik a Takarékbank megbízását. De ennek semmi jelét nem látom. Sőt az állami illetékes, akivel beszéltem, nem vázolt ilyen elképzelést.” A takarékszövetkezeti rendszer átalakításáról azt mondta: „Egyetlenegy dolog van, ami számomra is meglepő. A tulajdonnal való szabad rendelkezés jogának korlátozása.”

A forinthitelesek is elveszítették a munkájukat

A devizahitelesekkel kapcsolatban Csányi Sándor kiemelte, hogy „a problémához az is hozzátartozik, hogy az állami kommunikáció miatt egyre többen vannak olyan nem fizető adósok is, akiknek nem a fizetőképességükkel, hanem a fizetési hajlandóságukkal van a gond. Sokan várnak az újabb és újabb segítségre, így ma már ötből egy devizahitelt nem törlesztenek.”

Szerinte indokolatlan, hogy a devizahitelesekkel ilyen kiemelten foglalkozik a politika. „A fizetőképtelenség kialakulásában ugyanis olyan okok is közrejátszanak, amelyek a forinthiteleseket ugyanúgy érintik. Az alapvető gond mindig az, ha a hitelesek elveszítik a munkahelyüket. Ez ugyanúgy sújtja a forinthiteleseket is” - mondta Csányi Sándor a Forbes-nak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 19:31
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
Pénzügyi szektor Meglepetés a 30 éves jelzáloghiteleknél az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 16:55
Az Egyesült Államokban emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a szeptember 26-án záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Pénzügyi szektor Ausztriában tovább csökkent az infláció szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:47
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 4,0 százalék volt szeptemberben, miután augusztusban 4,1 százalékos, tavaly március óta a leggyorsabb emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) szerdán közzétett adataiból.
Pénzügyi szektor Ezt mindenki megérezte: óriási féket nyomott a lakossági hitelpiac
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:00
Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is. 
Pénzügyi szektor Stratégiai szövetséget kötött a Hungarikus Alkusz és a UNIQA
Herman Bernadett | 2025. október 1. 11:00
Kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben az UNIQA Biztosító. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát, és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
Pénzügyi szektor Milliós összdíjazással indul a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny
Vámosi Ágoston | 2025. szeptember 25. 17:58
Október 16-ig lehet nevezni a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. A Privátbankár.hu milliós összdíjazás mellett rendezi meg a vetélkedőt, a döntősök a Budapesti Gazdasági Egyetem campusán mérhetik össze tudásukat.
Pénzügyi szektor Rossz hír a Revolut és Wise felhasználóknak: szigorít az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 08:48
Azonnali hatállyal véget vetett az OTP a díjmentes készpénzfelvételnek a külföldi bankok által kibocsátott bankkártyáknál.
Pénzügyi szektor Jobb lett a hangulat az euróövezetben szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 17:29
Az euróövezetben némileg enyhült a borúlátó fogyasztói hangulat szeptemberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) hétfőn közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Saját alapkezelővel erősít a szlovén tőkepiacon az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 19. 11:40
Egyre hangsúlyosabb a külföldi terjeszkedés az OTP Alapkezelő stratégiájában.
Pénzügyi szektor Két minősített hitel is elérhetővé vált a cégeknek az MBH Banknál
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 16:22
Az MBH Bank az elsők között szerezte meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítéshez szükséges tanúsítványt. Ennek köszönhetően két minősített terméke, az MBH Vízió Beruházási Minősített Vállalati Hitel és az MBH Beruházási Kölcsön Minősített Vállalati Hitel is elérhetővé vált a hazai vállalkozásoknak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG