3p
Már a Raiffeisen Bank Private Banking üzletágánál is elérhető a Stabilitás Megtakarítási Számla.

Állampapírba kerül a pénz

Az SMSZ lényege, hogy a magánszemélyek által elhelyezett legkevesebb ötmillió forintos összeg származását és a közteherfizetést nem firtatja az adóhatóság, az adókulcs sávos, az ötödik évtől a számlán elhelyezett összeg adómentessé válik.

A bank csak összevont adatokat szolgáltat az adóhatóság részére. A Stabilitás Megtakarítási Számlára történő befizetésről a bank igazolást állít ki a számlatulajdonos részére.

A törvény egyetlen komolyabb megkötése, hogy a hazatranszferált vagyonokból kizárólag a magyar állam által, illetve az Európai Gazdasági Térség más tagállamában kibocsátott, forintban jegyzett állampapír vásárolható.

A konstrukció rendkívül kedvező, hiszen az 5 éves megtakarítási időszakot követően mind a felhalmozott tőke, mind pedig az elért hozam adómentesen hozzáférhetővé válik - írja közleményében a bank.

Bálint Attila, a Friedrich Wilhelm Raiffeisen ügyvezető igazgatója szerint a lehetőség vonzó opció azok számára, akik korábban már gondolkodtak külföldön tartott megtakarításaik Magyarországra utalásában, ám nem voltak számukra elég erősek a garanciák, illetve az eddigi konstrukciók. A mostani helyzetben már kiszámítható módon optimizálhatóak az eddig külföldön tartott vagyonok.

A bank középtávon 35-40 milliárd forint hazautalására számít a teljes piacot tekintve. Az FWR erős, 15%-os piaci részesedésének megfelelően azzal számol, hogy a Stabilitás Megtakarítási Számla vonatkozásában is meghatározó szereplő lesz.

Kinek jó az smsz?

A Raiffeisten azt írja: a számla előnyös befektetési lehetőséget kínál azok számára, akik Magyarország finanszírozásában szerepet kívánnak vállalni a mindeddig az országhatáron kívül tartott megtakarításaik segítségével.

Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, ezeknek a számláknak az egyik legfontosabb része, hogy az arra befizetett legalább ötmillió forint eredetét senki sem vizsgálja. A pénz ugyanis a befizetés pillanatában megszerzett jövedelemnek minősül. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint azonban azt, hogy a számlán elhelyezett pénzek milyen forrásból származnak, a betét befogadásakor a hitelintézet köteles ellenőrizni a pénzmosás elleni törvény rendelkezései szerint.

"Egy közszereplő – mert ne legyenek kétségeink, több politikusnak vannak pénzei határainkon túl – vagy bármilyen állampolgár abban az esetben, ha tudja, honnan származik az adózatlan vagy törvénytelen pénz, jobban jár, ha – akár strómanokon keresztül is – élve a jogi kiskapuval, adóamnesztiában hazahozza ezt az összeget" - mondta korábban a Privátbankár.hu-nak adott interjúban Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG