2p
A Fővárosi Ítélőtábla ma három pénzintézet, az MKB Bank, a UCB Ingatlanhitel Zrt. és a Raiffeisen Lízing Zrt. devizaperét tárgyalja másodfokon.

Az UCB Ingatlanhitel Zrt. szeptember elején részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert: a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint egyes időszakokban megfeleltek a tisztességesség kritériumainak és így tisztességesek, érvényesek voltak a pénzügyi vállalkozás által rögzített általános szerződési feltételek (ászf).

Az MKB Bank Zrt. keresetét első fokon szeptember 9-én, a Raiffeisen Lízing Zrt.-ét pedig szeptember 10-én utasította el a törvényszék. 

A bíróságnak első és másodfokon is arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

Így állunk most

A bíróság eddig első fokon összesen 65 ítéletet hozott, ebből 62 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank közös keresetét, valamint az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - pedig az elsőfokú eljárásban felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is az Alkotmánybírósághoz fordult az EvoBank Zrt. magyar állam ellen indított perében, amelynek tárgyalását felfüggesztette az Ab eljárásának végéig. 

A Fővárosi Törvényszék október 7-én délelőtt összesített adatai szerint 46 ügyben összesen 59 fellebbezést érkezett. Vannak olyan ítéletek, amelyek ellen mindkét fél, míg más döntések ellen csak a felperes vagy csak az alperes nyújtott be fellebbezést. A pénzügyi intézmények részéről 38, az állam részről pedig 21 ügyben érkezett fellebbezés.

A keddi adatok szerint 6 ügy emelkedett jogerőre, ezek között olyanok is, amelyek esetében tárgyalásra nem került sor. Ezek a számok napról napra változhatnak, ugyanis az ítélet közlésétől számított 8 napot biztosít a jogszabály a felek számára az esetleges fellebbezések benyújtására.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
Pénzügyi szektor Csak piciket lépegetett ma a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:34
Az év eleje óta a forint az euróval szemben 6,7 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz. 
Pénzügyi szektor A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:38
A részvénypiac forgalma 25,0 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG