2p
Az MNB határozatában négymillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Groupama Biztosítót.

A biztosító a díjnemfizetés miatt törölt kgfb-szerződéseknél nem a megszűnés tényleges dátumát, hanem későbbi időpontot közölt az érintett ügyfeleknek.

Egyszerűen hamis adatot közöltek

A Magyar Nemzeti Bank a Groupama Biztosító Zrt.-vel szemben lefolytatott fogyasztóvédelmi célvizsgálatban megállapította, hogy a biztosító – 2013 októberétől kezdődően – egy negyedévet meghaladó időszakon át négyezernél is több fogyasztó számára téves információt közölt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések megszűnéséről szóló törlésértesítő levelekben.

 

 

A Groupama a díjnemfizetés miatt törölt szerződéseknél az érintett ügyfeleknek adott tájékoztatás során nem az adott kgfb-szerződés megszűnésének tényleges dátumát, hanem több nappal későbbi időpontot közölt.

A biztosító törlésértesítő levelekben nyújtott tájékoztatása befolyásolhatta a fogyasztók új biztosítási szerződés megkötésére irányuló ügyleti döntését, ők ugyanis nem rendelkezhettek valós információval a szerződés tényleges megszűnésének időpontjáról.  Az MNB mindezek nyomán – a jogszabálysértéssel érintett fogyasztók számára is tekintettel – 4 millió forint összegű fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a biztosítóval szemben.

Az MNB a bírság kiszabása során értékelte, hogy a biztosító a jogsértést a korábbi években valósította meg, ugyanakkor a jogsértés jellege, valamint a jövőbeni ismétlődés megelőzésének a szükségessége mégis indokolttá tette a szankció alkalmazását a hiányosság feltárását követően.

Nem játék a szerződés

A kgfb-szerződés megszűnése minden, a közúti közlekedésben részt vevő ügyfelet érintő jelentős hátránnyal járhat, így a fogyasztó köteles folyamatosan fenntartani a biztosítási jogviszonyt. Emiatt a szerződés megszűnésének időpontjára vonatkozó pontos tájékoztatás mind a fogyasztó, mind a közlekedésben részt vevő más személyek elemi érdeke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG