1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Sűrűn bírságolt idén is a pénzpiacok felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bank.

Az összesített, mintegy egymilliárd forintos érték csaknem eléri az időarányos tavalyi összeget - írta a Napi Gazdaság. Tavaly főként csoportos intézkedések voltak, előfordult, hogy egyszerre több mint 30 bankot marasztalt el a felügyelet, 2014. augusztus 20-ig pedig nagyjából másfél milliárd forint büntetést szabott ki az MNB.

Míg 2014-ben elsősorban a bankiszabály-ellenes gyakorlatokra csaptak le sokszor erődemonstrációs céllal, idén az integrációból adódóan a takarékszövetkezetek, a biztosítók és egyéb közvetítőcégek kerültek a középpontba. A kormányzat és az MNB álláspontja szerint épp a szervezeti integráció tette lehetővé, hogy hatékonyan felderítsék a törvényellenesen működő befektetési cégeket, és kirobbanhasson a brókerbotrány. 

A jegybank megjegyezte, hogy a devizahitelek forintosításával kapcsolatosan csupán néhány intézményt marasztaltak el, amiért nem tudták időre kiküldeni az elszámoló leveleket, egyes esetekben pedig az elszámolás megoldhatatlan problémát jelent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Pénzügyi szektor Ma a magyar tőzsde jobban teljesített a nemzetközi piacoknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:05
Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde.
Pénzügyi szektor Nagyot lép egy hazai kibervédelmi cég a tőzsdén – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 16:00
A ViVeTech Nyrt. részvényeit bevezetik a BÉT Standard szabályozott piacára.
Pénzügyi szektor Nem panaszkodhat a Waberer's
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:05
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International.
Pénzügyi szektor Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:02
364,31 forintra csökkent 18 órakor az euró árfolyama. 
Pénzügyi szektor Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:47
Emelkedett az olaj és a földgáz ára is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG