1p
A testület az árfolyamkockázat részleteit vizsgálja, az eljárás még a kezdeti szakaszban van.

Vizsgálja az árfolyamkockázattal összefüggő kérdéseket az Európai Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla jogértelmező kérése nyomán - írja a Magyar Idők.

A cikk szerint a luxembourgi fórumnak egyebek mellett abban kell állást foglalnia, hogy vizsgálható-e most, az elszámolás és a forintosítás után a témakör, és ha igen, összeegyeztethető-e az uniós joggal az a szerződéses feltétel, amely szerint az árfolyamváltozásból eredő minden kárt az adós köteles viselni. A bíróság az uniós jog alapján határoz, a döntése akár százmilliárdok sorsát befolyásolhatja itthon.

Lehóczki Balázs, az Európai Bíróság munkatársa a lapnak azt mondta, a magyar bíróság egy perben jelenleg azt vizsgálja, miként kell megítélni az uniós jog alapján azokat a szerződéses kikötéseket, amelyek az árfolyamkockázat viselését kizárólag a fogyasztóra hárítják. A fő kérdés az, hogy az ilyen passzusok alkalmazását megengedik-e az EU fogyasztóvédelmi előírásai, vagy éppenséggel tiltják. Ha ugyanis tiltják, nincs fogyasztói kötelezettség.

Az uniós bíróság eljárása jelenleg a kezdeti szakaszában tart.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG