2p
Jó félévet tudhat maga mögött a CIG Pannónia.

Közel 11,5 milliárd forintos díjbevétel mellett az egy részvényre eső nyereség 15,1 forint – közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. második negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében a Privátbankár.hu-val.

A csoportszintű adózott eredmény 1,155 milliárd forint, a teljes átfogó jövedelem 642 millió forint nyereség, az egy részvényre eső féléves nyereség pedig 15,1 forint lett. A biztosítási díjbevétel 11,468 milliárd forintot ért el 2018 első hat hónapjában. Az élet szegmens a tavalyi év hasonló időszakához képest megduplázta adózott eredményét, míg a nem-életbiztosítási üzletág a 2017-es első félévi 135 millió forintos veszteség után idén 410 millió forint nyereséget ért el.

Úgy tűnik a jó eredményt megelőlegezték a befektetők. Kedden a CIG-részvények 3,35 százalékos pluszban zárták a napot. Friss árfolyamok >>>

Az élet szegmensben az első féléves életbiztosítási új szerzés 1,524 milliárd forint, amely 7 százalékos növekedés 2017 hasonló időszakához képest.

A nem-életbiztosítási szegmensben a nettó állományfejlődés a 86 millió forint csökkenés, amelyet a tavaly felvásárolt biztosító integrálását követő portfoliótisztítás magyaráz. A CIG Pannónia saját tőkéje a tavaly év végi 9,015 milliárd forintról 16,937 milliárd forintra emelkedett 2018-ban. Az áprilisi közgyűlés döntött arról, hogy a részvénytársaság a 2017-es üzleti év után részvényenként bruttó 10 forint osztalékot fizet tulajdonosainak. Az összesen 933 millió forint osztalék kifizetése a terveknek megfelelően az első félévben megtörtént - jegyzi meg a társaság

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG