3p
Miközben mindenhol a készpénzforgalom csökkentése a cél, különösen a nagy bankjegyek tekintetében, addig Svájc holnap bemutatja az új ezerfrankos bankjegyet. Felmerül a kérdés, hogy miért pont a fejlett Svájcnak van erre szüksége? Ráadásul létezik ennél sokkal nagyobb értékű bankjegy is, igaz, Ázsiában.

A készpénz visszaszorulása a trend

Hosszú vita után az Európai Központi Bank pár éve úgy döntött, hogy nem vonja be ugyan azonnal az 500 eurós bankjegyet, de nem is bocsát ki többet, így a meglévők szép lassan ki fognak kopni a használatból. A döntés háttere az volt, hogy egyrészt csökken a készpénz szerepe, másrészt az ilyen nagy címletet normál körülmények között senki nem használja, az leginkább pénzmosásra, bűncselekmények leplezésére jó.

Mindeközben nálunk is egyre nagyobb hangsúlyt helyez arra a kormány és az MNB, hogy csökkenjen az aránytalanul nagy készpénzállomány, bár nálunk legalább nincs túlzottan nagy értékű bankjegy, a legnagyobb címlet, a 20 ezres 65-70 eurót, 80 dollárt ér. Amerikában eleve a 100 dolláros a legnagyobb címlet, így egyértelműen látszik, hogy a világvalutáknál is és a kisebb nemzeti fizetőeszközöknél is a nagyobb címletek mellőzése a trend.

Névtelenség

Ehhez képest meglepő, hogy Svájc nem, hogy bevonná az 1000 frankost, de egyenesen megújítja, új változatot hoz forgalomba. Felmerül a kérdés, hogy miért pont Svájcban van erre szükség? Az egyik legfejlettebb országról van szó, ahol nem lehet gond az elektronikus pénzhasználat. Kétségtelen, hogy Svájc hosszú ideje egyfajta biztonsági menedékként szolgál a felhalmozott vagyonok számára: a névtelen számlák idejében sokan tartották svájci bankokban megtakarításaikat.

A névtelenségnek a pénzmosási szabályok miatt vége, így azt most már lényegében csak a készpénz biztosítja (na meg a kriptodevizák, de azok értéke 0-ig eshet, a svájci frank viszont meglehetősen időtálló eszköz). Ez lehet az egyik ok, amiért még igény mutatkozik a nagy címletekre, a másik viszont érdekes módon a svájciak egy részének a hozzáállása: szeretnének névtelenek maradni egyes vásárlásoknál, pontosabban azt, hogy ne legyen minden fizetésük követhetők.

Diszkrét úriemberek, különc ország

Ami Svájcban még nem ritkaság: előszeretettel vásárolnak ékszert, bizony drágább darabokat is, mégpedig a világ minden tájáról. Egy zürichi ékszerüzlet tulajdonosa elmondta a Bloombergnek, hogy időnként betérnek olyan úriemberek, akik ékszert vásárolnak barátnőjüknek, és kifejezetten jelzik, hogy ezt diszkréten szeretnék bonyolítani, ezért készpénzben fizetnek.

Persze mindez nem indokolná a különösen nagy bankjegyek forgalomban tartását: nem annyira tömeges az ekkora készpénzhasználat, hogy ahhoz ne felelnének meg mondjuk a 100 frankos bankjegyek. Inkább arról van szó, hogy Svájc hagyományőrzésből, talán kicsit különcködésből tarja a méretes bankjegyeket. Még a bankjegynyomda igazgatója is úgy gondolja, hogy ez egy nagyon szép bankjegy lesz, amellyel a legtöbb ember sosem fog találkozni.

Van ennél nagyobb is

Mindazonáltal ne gondoljuk, hogy nincs a svájci ezresnél nagyobb, sőt jóval nagyobb értékű bankjegy forgalomban. Két piciny ázsiai ország, ahol nem mellesleg hatalmas vagyonok halmozódnak föl, forgalomban tart egy-egy, közel hasonló értékű bankjegyet. Ezek a szingapúri 10 ezer dollár és a brunei 10 ezer ringit bankjegyek, értéküket az egyszerűség kedvéért forintban adjuk meg: több mint kétmillió.

10000 brunei ringitt, több mint 2 millió forintot ér

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG