3p
Kilenc kisebb fiókot zár be a K&H Bank, ez azonban nem jelenti azt, hogy kivonulnának az országból, sőt hatmilliárd forintot elköltenek pár év alatt digitális szolgáltatásaik fejlesztésére. Az ügyfelek bármelyik fiókban intézhetik tovább ügyeiket.

Kilenc fiókját bezárja a K&H Bank - írta az Index.hu. A hírt a bank is megerősítette. Azt nem árulták el, hogy pontosan mely fiókok érintettek, az Index szerint többek között bezárhatnak Albertirsán,  Nagykátán és Ócsán is. A K&H azt mondta, általános üzletmenetük részeként folyamatosan megvizsgálják fiókjaik kihasználtságát és földrajzi elhelyezkedését, hogy a kereslethez igazítsák a kínálatot.

Az érintett ügyfeleket ezekben a napokban értesítik a változásról. Azt nem árulták el, hogy a döntés hány dolgozót érint, és azt sem, hogy pontosan mikor húzzák le a rolót az egyes fiókok, de már néhány nap múlva elindulhat a folyamat.

A K&H Bank az MTI-nek is elismerte, hogy kilenc kisebb bankfiókot bezár, egyúttal azt hangsúlyozta, hogy a jövőben hatmilliárd forintot ruház be digitális szolgáltatásokba, amit egyébként két nappal korábban már bejelentettek. Valamint a meglévő ügyféligények hatékony kiszolgálása érdekében az elmúlt években bővítették is a bank hálózatát, most pedig kilenc kisebb egységet bezárnak.

(Archív fotó)

Amennyiben a befogadó bankfiók nem felel meg az ügyfél számára, bármelyik környező bankfiókjukban a megszokott színvonalon veheti igénybe a pénzintézet szolgáltatásait - írták. Az ügyfelek tranzakcióikat nemcsak a befogadó fiókokban intézhetik, hanem országszerte 210 fiókjukban és a K&H Telecenter telefonos ügyfélszolgálatán, valamint a K&H e-bank és mobilbank platformján keresztül is - mondja a hitelintézet.

A K&H belga anyabankja, a KBC kedden tudatta: a 2017-ig szóló üzleti stratégiájának részeként erősíteni kívánja jelenlétét azokban az országokban, ahol jelen van, ahelyett, hogy új piacokon terjeszkedne. A legfontosabb piacain - Belgiumban, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Bulgáriában - "erősíti jelenlétét a banki és biztosítási szférában, ha vonzó lehetőség kínálkozik".

A KBC-csoporthoz tartozó K&H Bank az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte: a bankcsoport Magyarországon a 2014 és 2017 közötti időszakban évenként 1,5 milliárd forintot, összesen 6 milliárd forintot ruház be digitális szolgáltatásokba.

A bank közleménye szerint ez a befektetés egyértelműen mutatja a K&H és a KBC-csoport hosszú távú elkötelezettségét Magyarország iránt. A K&H Bank legutóbbi újításai között említik a távhitelezés és a távbankolás bevezetését, valamint pénzbefizető automaták elhelyezését egyes fiókokban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG