2p
A Magyar Bankszövetség méltánytalannak tartja az Országgyűlés által pénteken elfogadott, a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó, a lakossági hitelezést alapjaiban újraíró törvényt.
Az Országgyűlés 184 igen, 1 nem és 2 tartózkodás mellett pénteken elfogadta a devizahitelesek helyzetének rendezéséről szóló törvény módosítását. Az összegző módosító indítványban szereplő valamennyi változtatást támogatta a parlament.Részletek >>>

Mint írják, a törvény "a szigorú felügyelet alatt álló bankokon olyan elveket követel meg több mint egy évtizedre visszamenően, amelyek eddig sem a jogalkotó, sem a felügyelő hatóság, sem a bíróságok nem dolgoztak ki, nem tettek ismertté. A ma elfogadott jogszabály visszamenőleg rendezi át a bankok és ügyfeleik között létrejött magánjogi szerződéseket, és felülírja az elévülés általánosan irányadó szabályát. Ez a gyakorlat sérti a jogbiztonságot, elbizonytalanítja a befektetőket" - közölte a szövetség a Privátbankárral.

Ne írja alá a köztársasági elnök

A Bankszövetség véleménye szerint ez egy olyan precedens, mely alkalmas arra, hogy megingassa a magánjogi szerződések alapját, aminek beláthatatlan következményei lehetnek a társadalomra. Ha a hitelszerződéseket ki lehet vonni a polgári törvénykezés általános elévülési szabályai alól, akkor a továbbiakban bármilyen szerződéstípust, akár az adásvételi-, bérleti- vagy munkaszerződéseket is új szabályok alá lehet helyezni – visszamenőleges hatállyal.

A bankszövetség a jogbiztonság fenntartása érdekében azt reméli, hogy a köztársasági elnök a jogszabályt nem írja alá, hanem elküldi az Alkotmánybíróságnak előzetes normakontrollra a tartalmi és formai hibák miatt.

A közleményben megjegyezték azt is, a bankok továbbra is érdekeltek abban, hogy a devizahiteles kérdést minden fél számára megnyugtatóan és igazságosan, a forinthitelesek érdekeit is figyelembe véve rendezze az Országgyűlés. Ehhez a pénzintézetek az általános jogelveken alapuló és a társadalom egészének érdekeit szem előtt tartó jogszabályokat tartanak szükségesnek, amelyek előkészítéséhez felajánlják szakmai támogatásukat és együttműködésüket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG