2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 766,46 pontos, 1,76 százalékos csökkenéssel, 42 703,38 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: folytatódott a negatív hangulat a tőzsdén, "ez egybevág a nemzetközi piacokkal". A vezető részvények közül egyedül a Richter tartotta magát. Hozzátette: a Mol nagyon durván esett, mivel az Európai Bizottság keddre várható javaslata szerint év végével kitiltanák az EU-ból az orosz olajtermékek importját. Emiatt esett az olajtársaság papírja, miközben ez már hetek óta téma volt. A társaságnak 2-4 év kellene, hogy át tudjon állni más, vagyis nem orosz olajra, ellenkező esetben jelentős vesztesége keletkezne - tette hozzá.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal esett. Fotó: depositphotos
Az OTP-részvények ára 100 forinttal esett. Fotó: depositphotos

A Mol 148 forinttal, 4,84 százalékkal 2910 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,93 százalékkal 10 700 forintra esett, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,5 forinttal, 1,16 százalékkal 384 forintra gyengült, forgalma 82,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,70 százalékkal 7200 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4014,12 ponton zárt hétfőn, ez 34,51 pontos, 0,85 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Összeolvadással zárul az év a nyugdíjpénztáraknál – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 16:40
Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad a Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az év utolsó napján.
Pénzügyi szektor Valakik már megint adtak 10 milliárd forintot az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 12:05
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Olyan bizonytalan a forint, mint egy első választó a szavazófülke magányában
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 07:29
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor A 400 fölötti forint alaposan megmozgatta a magyarok befektetéseit
Privátbankár.hu | 2024. december 14. 09:26
Az értékpapírok közül újra a befektetési alapok voltak a kisbefektetők nagy kedvencei, miközben állampapírok iránti kereslet megcsappant októberben – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Pénzügyi szektor Magyar bankokról mondtak véleményt
Privátbankár.hu | 2024. december 12. 19:31
Pénzintézetek osztályzati kilátásait javította stabilra a Fitch Ratings.
Pénzügyi szektor Fontos hír jött Londonból – mit jelent ez a magyar bankoknak?
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 13:52
A Moody’s hitelminősítő csütörtökön módosította több magyar bank besorolását és kilátásait.
Pénzügyi szektor Döntöttek: az európai uniós országok megoszthatják egymással ügyféladataikat
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 15:58
Az Európai Unió Tanácsa szerdán bejelentette, hogy megállapodásra jutott a pénzügyi adatokhoz való hozzáféréssel (FIDA) kapcsolatban javasolt keretrendszerről, amelynek célja, hogy a pénzügyi intézmények hozzáférjenek egymás ügyféladataihoz.
Pénzügyi szektor Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 13:00
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Nem káprázik a szeme, tényleg ilyen gyenge a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 07:47
Vegyesen alakult, kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Eldőlt, marad a tető a kamatok felett
Privátbankár.hu | 2024. december 3. 08:02
Meghosszabbította a kormány a kamatstopot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG