4p
A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet kárkifizetése során a betétesek 94,1 százalékát sikerült 7 napon belül kártalanítani - az EU most szavazás előtt álló direktívája ezt csak 2024-re írná elő. Ezt Európában csak a britek tudják rajtunk kívül.

A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetnél lezárult a kártalanítási folyamat – számolt be Fekete-Győr András, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) vezérigazgatója. A takarékszövetkezetnél feltárt betétállomány 27,8 milliárd forint volt, ebből az OBA kártalanítási kötelezettsége – kifizetett, illetve jogi zárolás alá került összeg - 22,9 milliárd forint volt. Mindez 10 072 betétest érintett. Százezer euró feletti követeléssel 77 ügyfél bírt, ők 3,7 milliárd forintnyi követelésüket a végelszámolás során kaphatják vissza – ők a kielégítési sorrend D-kategóriájában kapnak helyet akárcsak a kifizetett ügyfélkövetelések átvevőjeként az OBA.

2024-re kellene megoldani - az OBA már most tudja

Tóth István, az OBA kommunikációs igazgatója szerint 1 millió forintos követelésig a Magyar Posta lett megbízva a kárkifizetésre - 3958 ügyfélnek 1,3 milliárd forintot juttattak el így. 1 és 5 millió forint közötti összeget az OTP segítségével kibocsátott Betétbiztosítási Kártyán fizettek ki 2731 ügyfélnek, 6 milliárd forint értékben. A nagybetétesek takarékszövetkezeti fiókokban vehették fel az összeget, vagy nyithattak új számlát, esetleg utalhatták át a követelés összegét más hitelintézethez. 2112 ilyen ügyfél volt 15,2 milliárd forint értékben. A kifizetések esetében a kamatadó és az eho levonásra kerül, ám egyetlen kifizetéshez sem kapcsolódik tranzakciós illeték – pontosabban ezt az OBA fizeti meg.

A kárkifizetés üteme már most lényegében megfelel az EU-ban csak a későbbiekben elvárt időkeretnek. A kártalanítás megkezdésétől számított 7 munkanapon belül az OBA-kártalanítás 94,1 százalékát már sikerült kifizetnie a társaságnak, a 10. munkanapra 97,1 százalékra futott fel az összeg, s a 20. munkanap végén már csak 0,4 százalékos volt a nem rendezett – vélhetően vitatott – követelések mértéke. Tóth István szerint ilyen sebességű kártalanításra jelenleg csak a brit betétbiztosító képes. A minap elfogadott uniós szabályozás szerint a kifizetés jelenlegi maximális 20 munkanapos időkeretét 2019-ig kell 15 napra, 2021-ig tíz, 2024-ig pedig hét napra csökkenteni.

Díjemelést hozott a Körmend

A kártalanítás költsége a kártalanított összeg 0,3 százaléka volt az eddigi kártalanítások során. A pénzintézetek nagyságrendileg évi 8 milliárd forint díjat fizetnek a megállapított betétállomány után – tavaly ez 6 bázispont volt. A mostani kifizetések a tavaly év végi 98 milliárdos állomány 72,8 milliárdra apad, egyelőre nem becsülhető, hogy a Körmendnek kifizetett összeg mekkora állománya térülhet meg – a legutóbbi, Soltvadkerti csődből most úgy fest, 40 százalékos megtérülést hoz. Miután a Körmend csődje látható volt, ezért 2014-ben az OBA-díj 10 bázispontra emelkedett.

Bankcsődnél Kelet-Európából kérnek kölcsön?

Az új EU-direktíva – amely a kifizetési határidőket is tartalmazza – a jövőben előírja, hogy kockázat alapú díjszabást alkalmazzanak a betétbiztosítók. Az Európai Bankfelügyelet feladata lesz, hogy technikai standardot alkosson, amely meghatározza a kártalanítási sávokat. Előírás lesz, hogy az utólagos befizetés helyett előre képezzék meg a betétbiztosítási fedezetet. Minden esetben a betétbiztosítóknak tartaniuk kell a 0,8 százalékos fedezettségi szintet - ha ezen szint alá csökken az állomány, lehetőség van gyorsított bevételezésre.

A Körmend csődje után az OBA jelenleg is közel áll a 0,8 százalékos szinthez - korábban az OBA 1 százalékos szintet tartott kívánatosnak, sőt voltak vélemények, amely szerint 1,5 százalék lenne a megfelelő. A megszorult betétbiztosítók segítséget kérhetnek a Bankunió más intézményeitől a direktíva-tervezet szerint. Fekete Győr András szerint miután a kelet-közép-európai betétbiztosítók rendre szigorúbbak voltak - Lengyelországban 2 százalékos a betétbiztosítási összeg - érdekes módon az ilyen segítségnyújtáskor nagy valószínűséggel ezek az országok segíthetik ki a nagy nyugati országok betétbiztosítóit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG