TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Február végén ellenőrzi az jegybank, hogy teljesítették-e a hitelezési vállalásaikat.

A bankok még tavaly vállalták a hitelezési feltételhez kötött kamatcsere (HIRS) tendereken, hogy növelik a hitelezési aktivitásukat. Ebben összesen 17 kereskedelmi bank vett részt, akik 200 millió forint értékben vállalták, hogy növelik a kis- és középvállalati szektornak nyújtott hiteleiket, ezt ellenőrzi most a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB minden év februárjában visszaméri a bankok előző évi hitelezési aktivitását, és amely bank a hitelezési vállalásának nem felel meg, az általa realizált jövedelmet részben vagy egészben köteles az MNB számára visszafizetni. A HIRS eredménye ugyanakkor már 2016-ban tapasztalható volt a jegybank szerint, az előzetes adatok alapján tavaly mintegy 8 százalékkal bővült a hitelezés a kkv-szektorban, az önálló vállalkozókkal együtt csaknem 12 százalékkal bővülhetett a hitelezés. A piaci hitelezés összességében 240 milliárd forinttal bővült.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Pénzügyi szektor A nyugdíjasok netbankolni kezdtek, a lakosság pénzt váltani - mi lesz a magyar bankokkal?
Gáspár András | 2020. szeptember 24. 16:29
Sokkal jobb helyzetben érte a válság a bankszektort és a teljes magyar gazdaságot, mint 2008-ban, ezért annak hatásai sem lesznek annyira megrázóak a hazai bankvezérek szerint. A Közgazdász-vándorgyűlésen kiderült, hogy a lakosság meglepően jól állt át a digitális bankolásra, a hitelmoratóriumért egyelőre nincs tolongás, viszont a megtakarításoknál furcsa folyamatokat is látnak a bankvezérek. A fintechek után most a bigtechek fenyegetik a szektort, a felügyelet védelmében bíznak.
Pénzügyi szektor Megjött a Takarék Csoport étvágya, két újabb bankot is megvehet
Csabai Károly | 2020. szeptember 23. 06:00
A Duna Takarék Bank és a Polgári Bank megvásárlásáról már folynak a tárgyalások - értesültünk megbízható forrásból. Információnkat sem a Takarékbank, sem az egyik kiszemelt pénzintézet nem erősítette meg, de nem is cáfolta, érdeklődésünkre egységesen annyit közöltek, most mással vannak elfoglalva.
Pénzügyi szektor Óriásbank ilyet korábban soha nem tett
Privátbankár.hu / MTI | 2020. szeptember 11. 06:54
Jane Fraser személyében először neveztek ki női elnök-vezérigazgatót a Wall Street egyik nagy bankja, a Citigroup élére.
Pénzügyi szektor Hitelkartellen innen és túl: mi a végtörlesztési kartell-ügy és az ítélet üzenete 2020-ban?
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 9. 19:07
A Fővárosi Törvényszék 2020. júliusi ítéletével zárul, de aktualitásából továbbra sem veszít a lakosságot és a hazai bankszektort egyaránt súlyosan érintő, 2011-ben indult hitelkartell-ügy. Mit üzen az ítélet, milyen „tanulságok” szűrhetőek le az ügyből? Egyáltalán változott-e a helyzet a kilenc évvel ezelőtti devizahitel-végtörlesztések óta akár a jogalkotás, bankszektor és lakossági hitelfelvevők vonatkozásában? A 2009. évi gazdasági válság-okozta árfolyamváltozások miatt kezelhetetlenné váló devizahitelek végtörlesztése kapcsán 2011-ben, magyar versenyhivatal eljárásával indult ügy áttekintése ezeket a kérdéseket vizsgálja.
Pénzügyi szektor Fontos a fenntartható fejlődés - lépett a jegybank
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 9. 10:21
Az MNB Zöld Programja keretében szakmai és civil szervezetekkel együttműködve törekszik a magyarországi zöld gazdaság finanszírozásának elősegítésére, a klímaváltozáshoz és más környezeti problémához köthető kockázatok csökkentésére.
Pénzügyi szektor Az első hullámot meglepően jól átvészelték a hazai bankok
Csabai Károly | 2020. szeptember 9. 06:07
Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a hiteleik viszonylag jól fogytak. Ami azért jó hír, mert tompíthatja a hazai gazdaság Covid-19 miatti – Varga Mihály pénzügyminiszter által 5 százalék körülire becsült – idei visszaesését. Különösen a babaváró kölcsönök iránti kereslet volt élénk, de vitték a szintén államilag támogatott hitelkonstrukciókat is.
Pénzügyi szektor Okozhat gondot az OTP-nek, hogy vezérhelyettese a leendő legnagyobb konkurenshez igazolt?
Csabai Károly | 2020. szeptember 4. 06:07
Barna Zsolt július 20-án távozott a legnagyobb hazai hitelintézettől, s kevesebb mint másfél hónap múlva, szeptember 1-jén a Budapest Bank, MKB és Takarékbank már bejelentett egyesülését előkészítő gazdasági társaság alelnöke lett. E helycsere azért érdekes, mert a három bank fúziójával létrejövő hitelintézet mérlegfőösszege alapján az OTP után a második legnagyobb lesz, kvázi annak első számú versenytársa. Márpedig nemcsak a bankvilág, hanem a gazdaság egyéb területein tevékenykedő cégek is versenytilalmi megállapodásokkal akadályozzák meg, hogy a tőlük távozó vezetőjük rövid időn belül a konkurensüknél kamatoztathassa a náluk (is) megszerzett tudást.
Pénzügyi szektor Viszonylag jól átvészelte a K&H az első hullámot
Csabai Károly | 2020. szeptember 3. 16:43
Idei első félévében még 7,1 milliárd forintos adózott nyereséget is tudott termelni, igaz, az így is 19 milliárddal kisebb, mint 2019 azonos időszakában.
Pénzügyi szektor A bérek is célba érhetnek 5 másodpercen belül
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 1. 17:48
Szeptember 1-jétől ugyanis már nemcsak a lakossági, hanem a vállalati átutalások is bekerülhetnek az azonnali fizetési rendszerbe, már ha a céges számlát vezető bank felkínálja e szolgáltatást.
Pénzügyi szektor Barna Zsolt a megabankhoz szerződött
Privátbankár.hu | 2020. augusztus 31. 09:46
Alakul a vezetőség a gigabanknál.
hírlevél