1p
A rendszerszintű kockázatot jelentő bankok terén szigorúbbnak kell lenni, elfogadhatatlan, hogy még mindig van bank "a túl nagy, hogy csődbe mehessen" kategóriában - mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója kedden egy frankfurti konferencián.

A Frankfurti Pénzügyi Csúcson tartott beszédében az IMF vezetője hangsúlyozta: minden döntéshozónak és szabályozónak arra kell törekednie, hogy hatékonyabb és tartósabb változások lépjenek életbe, olyanok, amelyek stabil bankrendszert eredményeznek, és csökkentik a rendszerszintű összeomlások gyakoriságát és súlyosságát.

A szabályozórendszert át kell alakítani

Christine Lagarde előadásában a globális szabályozórendszer átalakításának, illetve a bankok mérlegkiigazításának és az európai bankunió létrehozásának fontossága mellett érvelt.

A banki tőkeszabályozás változását illetően az IMF vezetője kiemelte, hogy sok új intézkedésről született döntés, ezek szigorítanak a bankok tőke és likviditási szabályain. Gondot jelent ugyanakkor, hogy több - a szabályozás kidolgozásában részt vevő - ország is késlekedik a Bázel III szabályok bevezetésével. Ezen túl dolgozni kell még azon is, hogy egységesebben számítsák ki a tőkekövetelmények felméréshez szükséges banki kockázati súlyokat.

Az adófizetők ajándéka a bankoknak

Christine Lagarde szerint további lépésekre van szükség a rendszerszintű kockázatot jelentő bankok terén is. Néhány bankot még mindig "a túl nagy, hogy csődbe mehessen" kategóriába sorolunk méretük, összetettségük és összefonódottságuk miatt. Ez elfogadhatatlan - fogalmazott.

Ezek a bankok átlagosan 0,8 százalékponttal alacsonyabb hozam mellett jutnak forrásokhoz, ami mintegy 64 milliárd dollárnak, azaz az ilyen bankok által megtermelt éves nyereségnek felel meg. Ez az adófizetők ajándéka - tette hozzá.

Minden pénzintézetre külön terv kell

Az IMF vezetője szerint a döntéshozóknak az elkövetkező hónapokban minden egyes ilyen pénzintézetre vonatkozóan külön terveket kell kidolgozniuk, amelyek révén feloldható ez a probléma. Ezt három téren lehet biztosítani: szabályozói oldalon magasabb költségek előírásával, intenzívebb felügyelettel, illetve rendezett felszámolási stratégiák kidolgoztatásával.

A kilátásokkal kapcsolatosan Christine Lagarde kiemelte, hogy a gyenge bankok továbbra is nehezékként akadályozzák majd a gazdasági növekedést. A banki mérlegkiigazítási folyamatnak a banki szabályozás reformjával párhuzamosan kell történnie, oly módon, hogy a két folyamat erősítse egymást - tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG