2p
Piacfelügyeleti eljárást folytatnak a CreditLure Kft-vel szemben.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti eljárást folytat a kiskunfélegyházi székhelyű, magyar nyelvű honlappal is rendelkező CreditLure Kft. tevékenységének áttekintésére - közölte a jegybank a Privátbankárral.

Mit vizsgálnak?

A közlemény szerint a piacfelügyeleti eljárás azt kívánja megállapítani, hogy az említett társaság végez/végzett-e az MNB engedélye nélkül, üzletszerűen a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben nevesített pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatást. A jegybank azt is áttekinti, hogy a társaság rendszeres gazdasági tevékenysége során végzett-e az MNB engedélye nélkül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvényben meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet, illetve nyújtott-e kiegészítő szolgáltatást. Vizsgálat tárgya végül az is, hogy a társaság végez/végzett-e az MNB engedélye nélkül vagy bejelentés hiányában a biztosítási tevékenységről szóló törvényben meghatározott biztosításközvetítői tevékenységet.

A bizonyítási eljárás során eddig beszerzett bizonyítékok alapján a jegybank ma közzétett végzésében – az MNB-ről szóló törvényben biztosított felhatalmazásával élve − azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a CreditLure Kft. engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.

Az MNB közölte azt is: a ma közzétett végzése semmilyen formában nem érinti a társaság befektetőkkel szemben fennálló, a már átvett pénzeszközökkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét. A jegybank piacfelügyeleti eljárását határozattal zárja majd le, amelynek eredményét nyilvánosan közli internetes honlapján.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG