1p
A magyarországi Erste Bank anyavállalata, az Erste Csoport a tőkeemelés révén fizetné vissza a válság elején kapott állami és magántőke-támogatást.

A hétfői záróárfolyam alatt, darabonként 18,75 euróért ad el 660,6 millió eurónyi részvényt a pénzintézet. A bankház június 24-én jelentette be, hogy vezetősége és felügyelőtanácsa úgy döntött, hogy a pénzintézet 2013 harmadik negyedévében teljes egészében visszafizeti a még törlesztendő 1,76 milliárd eurónyi segítségnyújtást, amit nem szavazó részjegyek (Partizipationskapital) formájában vett igénybe. Az 1,76 milliárd euróból 1,205 milliárd euró az osztrák államtól, 559 millió magánbefektetőktől származó tőke.

A társaság mostani közlése szerint a tőkeemeléssel az Erste egyrészt a meglévő részvényeseknek biztosít vásárlási lehetőséget, s intézményi befektetőknek is ad el papírokat. Az intézményi befektetőknek szánt értékesítés már kedden lezárul, míg a korábbi részvényesek minden 45. részvényük után 4 új részvényt jegyezhetnek.

A kibocsátás árfolyama alacsonyabb a hétfői záró 20,41 eurós árfolyamnál. Kedd délelőtt az európai banki papírok 0,9 százalékos visszaesése mellett 3,72 százalékos napi mínuszban, 19,65 eurón kereskedtek.

A kibocsátás lebonyolítását a JP Morgan, Morgan Stanley és Erste Csoport bankházak vezényelték, az ármeghatározásban a Commerzbank és az ING Bank segédkezett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
Pénzügyi szektor Csak piciket lépegetett ma a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:34
Az év eleje óta a forint az euróval szemben 6,7 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz. 
Pénzügyi szektor A nap végére a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 17:38
A részvénypiac forgalma 25,0 milliárd forint volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG