1p
A Commerzbank elhatározta, az internet segítségét is igénybe veszi a csalások és a korrupció ellen
Egy szakértői tanulmány szerint az ország minden második vállalkozása szembesült már gazdasági bűncselekménnyel, a Commerzbank ezért elhatározta, az internet segítségét is igénybe veszi a csalás és a korrupció ellen.

A Legfőbb Ügyészség statisztikái szerint 2010—ben a feltárt gazdasági bűncselekmények száma 26,1 százalékkal nőtt. Az okok között egyértelműen a gazdasági válság hatásai érthetőek tetten: egyrészt a megnehezült gazdasági környezetben az elkövetők közül sokan igazolva vélik a kerülőutak lehetőségét. A másik oldalon ugyancsak a válságnak köszönhető, hogy a munkavállalók létszáma csökkent, ezáltal kevesebb energia, figyelem jutott a belső ellenőrzésre – már csak azért is, mert a vállalatvezetők figyelme első sorban a túlélésre összpontosít.

A megelőzés lehet a megoldás a korrupció ellen

Az Állami Számvevőszék Kutató Intézete szerint a korrupció elleni küzdelemben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, a korrupcióellenes tevékenység pedig a helyes magatartás kultúrájának erősítésével válhat hatékonyabbá. Részletek>>

Lovas Emese, a Commerzbank Zrt. üzletfejlesztési igazgatója szerint miután a bankok az üzleti élet tükrének tekinthetőek, természetes, hogy maguk is rendre szembetalálkoznak a problémával. A hitelintézetek számára a jogszabályok – például a pénzmosás elleni területen – komoly feladatokat írnak elő a gazdasági bűnözés elleni harcban, ám ezen túl kiemelkedően fontos, hogy maguk a bankok saját maguk is saját protokollal bírjanak; se ügyfeleik, se dolgozóik ne válhassanak gazdasági bűncselekmények áldozatává vagy részesévé.

Úttörő mód a bejelentésre

A Commerzbank csoportszinten tűzte zászlajára a csalás és korrupció elleni küzdelmet. A bankon belül évek óta működnek jól bevált jelentési és kapcsolatfelvételi csatornák, meggátolva azt, hogy a bank termékeit/szolgáltatásait tisztességtelen célokra lehessen felhasználni. A bank ugyanakkor a közelmúltban indította el a szektorban úttörőnek számító, internetes bejelentési modulját, a Business Keeper Monitoring System (BKMS) rendszert. Ez a platform lehetővé teszi a dolgozóiknak és harmadik személyeknek is, hogy felhívják a bank figyelmét a csalás gyanúját felvető tevékenységekre. A rendszerbe bárki, nevének vállalásával vagy névtelenül is bejelentést tehet, ám a rendszer maga is arra bátorít mindenkit, hogy a bejelentéssel együtt nevét is közölje: ebben az esetben a rendszer saját „postafiókot” biztosít a bejelentőnek, ahol az nyomon követheti a bejelentése nyomán indított felderítés minden érdemi eseményét.

A bejelentéseket magyarul, angolul vagy németül lehet megtenni itt.
Lovas Emese elmondta, hogy a bejelentő „névtelenségét” a Commerzbank kifelé garantálja, ugyanakkor a lehetőség révén a bank megkeresheti a bejelentőt további kiegészítések érdekében. A szakember szerint a külsős, névtelen bejelentéseket természetesen kritikusabban vizsgálják, ám a bank nem tekinthet el attól, hogy a bejelentéseket komolyan vegye, miután statisztikai adatok támasztják alá, hogy gazdasági bűncselekmények felgöngyölítésében döntő a külső, harmadik féltől érkező információ.

A vezető hangsúlyozta, hogy a rendszer kizárólagos célja lehetővé tenni a bankon belüli, gazdasági bűncselekmény gyanúját felvető tevékenységek bejelentését. A rendszer bármely más célra történő felhasználása büntetőjogi következményekkel járhat.

Privátbankár

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG