Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Patai Mihályt, a Magyar Bankszövetség elnökét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az első találkozásukon a felek sikeresen tisztázták a lakáscélú devizahiteles problémák rendezésének alapelveit.
A találkozón ismertették azokat a javaslatokat, amelyek alapján a közel 570 ezer devizaalapú jelzáloghitel-szerződés kezelése elképzelhető. A közlemény szerint egyetértettek abban, hogy az elmúlt években hozott intézkedések - úgymint árfolyamgát bevezetése, végtörlesztés, kedvezményes forintosítás, nemzetközi eszközkezelő létrehozása, ügyfélsegítő programok beindítása -, több százezer ügyfél számára jelentett pozitív változást, de minden ügyfélre kiterjedő, teljes körű eredményt nem hozott. Hangsúlyozták, hogy a megbeszéléseket reális határidőn belül célszerű lezárni, mivel az indokolatlan bizonytalanság kihathat nemcsak a pénzügyi rendszer működésére, hanem a gazdaság más folyamataira is.
A találkozó végén abban állapodtak meg, hogy a lehetséges megoldási javaslatok kidolgozása érdekében folyamatosan egyeztetnek az elkövetkezendő hetekben is. További részleteket nem közölt a szaktárca.
Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, két hete jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter két hete jelentette be, hogy újabb segítséget adnak a devizahiteleseknek. A hírre esni kezdett az OTP, mert a befektetők attól tartottak, hogy a segítség költségeit a bankoknak kell fizetniük. Rontotta a hangulatot a tőzsdén, hogy ugyanazokban a napokban adta el OTP-részvényeinek jelentős részét a pénzintázet elnök-vezérigazgatója és az érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 Kft.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium később bejelentette, hogy vizsgálják annak lehetőségét, hogy jogszabállyal írják át a devizahiteleket. Orbán Viktor pedig azt mondta, hogy széles felhatalmazást kapott a tervek kidolgozáshoz Varga Mihály. A miniszter kedden a civilekkel egyeztetett az elképzelésekről.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
körülbelül 1 órája
-
Lekötött betétbe vagy állampapírba fektessem a pénzem?
2 órája
-
Ultimátumot adott Iránnak Donald Trump
3 órája
-
Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
4 órája
-
Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
7 órája
-
A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
19 órája
-
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
20 órája
- 999 évre kibérelte a stadionját egy focicsapat
- Washington Post: az oroszok azt javasolták, hogy Orbán Viktor ellen rendezzenek meg merényletet (frissítve)
- Itt egy intő jel a magyar nyugdíjasoknak – A hét ábrája
- Fordulat a munkaerőpiacon – mostanra ez vált a siker kulcsává?
- Figyelem: megint változott a jótállás, mutatjuk miben
- Tele vannak a búzaraktárak, mélyponton a húsárak: eltűntek a vevők a magyar agráriumból
- Megállt az idő? Haladékot kaptak a cégek, de nagyot hibázik, aki hátradől – Klasszis Podcast
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak 2026. március 20. 19:51
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
A karbamidhiány áremelkedéshez vezethet.
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
Ezek a leggyakoribb használtautós csalások a szakértő szerint
12:14
-
Már vasárnaptól korlátozzák a tankolást Magyarország szomszédjában
11:33
-
A hét ábrája: láttunk már ígéretesebb adatot a magyar nyugdíjasokról
10:53
-
Mit tehetnek a cégek, ha másodállást vállalnának a dolgozók?
09:51
-
Lecsengett az Otthon Start első rohama?
08:58
-
Egymás mögött sorakozó hegyek, kristálytiszta tavak, harapnivaló levegő
08:30
-
Tenerifén tombol a Therese – a turizmus viharüzemmódba kapcsolt
05:48
-
Jó hír a bort szeretőknek: kisebb lehet a szívkockázat, mint más alkoholok esetén
05:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
05:25
-
Különleges kirándulóhely és megbízható partner: Riegersburg vára
05:04
-
Egri jelenet a Békemeneten: luxustáskáról posztolt Hadházy Ákos
11:07
-
Megkezdődött a helyreállítás a felsőtárkányi sziklaomlásnál
07:59
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
2026. március 21. 13:25
-
Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
2026. március 22. 08:55
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
2026. március 21. 14:37
-
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
2026. március 21. 16:26
-
A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
2026. március 21. 17:17



