4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az MNB-elnök szerint 5-6 nagybank elég lenne.
(Fotó: Kormany.hu)

A sikeres felzárkózáshoz hosszú távon még legalább 2 százalékpontos növekedési többletre van szükség, amit a hitelezés bővülése, a kis- és közepes vállalatok termelékenységének javítása, a fogyasztás gyorsabb emelkedése és a személyi jövedelemadó 9 százalékra csökkentése segíthetne elő - erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank újabb hat évre kinevezett elnöke a Növekedés.hu-nak adott, szerdán megjelent interjúban. Kiemelte: a korábbi prognózisokat alaposan meghaladó, közel 5 százalékos tavalyi növekedés azért is kiemelkedő, mert egy olyan környezetben valósult meg, amikor az európai konjunktúra fokozatosan a lejtőre került.

A GDP-arányos hitelállomány Magyarországon alig több mint harmada az EU átlagának és fele a többi visegrádi ország szintjének - fejtette ki Matolcsy György utalva arra, hogy a hitelbővülésnek akkor lehet erős növekedésösztönző hatása, ha a vállalatok technológiai fejlesztésre használják fel a pénzt. Ez hozzájárulhat egy másik jelentős növekedési tartalék kiaknázásához, a kis- és közepes vállalatok termelékenységének javításához - tette hozzá. A fogyasztás gyorsabb emelkedése főleg akkor növeli a GDP-t, ha nagyobb részben hazai termékekre és szolgáltatásokra irányul - hívta fel a figyelmet a jegybankelnök.

A személyi jövedelemadó 9 százalékra csökkentése szerinte további kedvező hatásokkal járna, mert a nettó bérek emelkedése - amellett, hogy ösztönözné a fogyasztás növekedését - még több embert ösztönözne munkavállalásra.

A sikeres felzárkózás valóra váltásához versenyképességi reformokra van szükség, amelynek kulcsterületei egy új kkv stratégia, a teljes foglalkoztatás biztosítása, egy megújuló pénzügyi modell, a megfelelő humán tőke és a hatékony állami működés - összegezte Matolcsy György.

A vállalati hitelezés növekedési üteme a jegybankelnök szerint jelenleg megfelelő, azonban szerkezete nem kellően egészséges. Fontos, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük kedvező, fix kamatozás mellett elvégezni a versenyképességük javításához szükséges beruházásokat, ezért döntött a jegybank az NHP fix elindításáról - emlékeztetett.

Matolcsy György arra is kitért, hogy az MNB vizsgálja, milyen módon tudná elősegíteni a magyar vállalatikötvény-piac fejlesztését. A piac jelenlegi mérete elmarad a legtöbb környező országban megfigyelhetőtől, pedig egy fejlett, jól működő kötvénypiac egészséges versenyt idézhet elő a bankhitelekkel - fejtette ki.

Az MNB elnöke szerint sok banki szolgáltatás még mindig indokolatlanul drága Magyarországon, például a pénzforgalmi területen. Egyes régiókban túlbankosodás jellemző - vélekedett utalva arra, hogy a hatékonyság-növelés egyik forrása szerinte a konszolidáció. A magyar piac pénzügyi igényeit fenntartható módon öt-hat univerzális nagybank tudná ellátni - hangsúlyozta.

Ami az azonnali fizetési rendszer év közepére tervezett bevezetését illeti, a fejlesztési folyamatok ütemterv szerint haladnak - ismertette a jegybankelnök. Az azonnali fizetések elszámolását biztosító központi infrastruktúra kialakítása a GIRO Zrt.-nél tulajdonképpen megtörtént, jelenleg a rendszer tesztelése és finomhangolása zajlik, a bankok és egyéb pénzforgalmi szolgáltatók pedig folyamatosan fejlesztik és tesztelik a saját rendszereiket.

Az ország felminősítésével kapcsolatos kérdésre Matolcsy György megjegyezte: legfőbb ideje volt. A piaci befektetők évek óta látják Magyarországban azt a stabilitást és biztonságot, amit a hitelminősítők csak megkésve ismertek el - mondta utalva arra, hogy a közeljövőben további felminősítésre számít a Moody's részéről is.

Matolcsy György szerint devizakötvény kibocsátásra nincs szükség, mert a növekvő bérek mellett a magyar gazdaságban elég megtakarítás képződik a csökkenő államháztartási hiány finanszírozásához. Az ország külső sérülékenységét szerinte az csökkentené leginkább, ha az állam devizaadóssága nullára csökkenne, és erre a kedvező gazdasági folyamatok középtávon lehetőséget is teremtenek - mondta. Arról is beszélt, hogy vonzóbb lakossági állampapír termékekre van szükség, emellett hatékonyabb, elérhetőbb és jobban ügyfélbarát értékesítési hálózat fejlesztését tartaná kívánatosnak, elsősorban vidéken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG