5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Négy okot sorolnak fel a szakértők, amiért érdemes lehet még idén felvenni a babaváró hitelt

Már biztos, hogy a babaváró kölcsön velünk marad jövőre is, ráadásul a maximális hitelösszeg a jelenlegi 10 millió forintról 11 millió forintra emelkedik. Van azonban olyan élethelyzet, amikor nem szabad várni a támogatott hitel igénylésével, hanem lépni kell még 2023-ban. A Bankmonitor elemzői szerint nem érdemes a dolgot félvállról venni, a tét több millió forint lehet.

  • Ha a feleség 30 és 40 év között van

A babaváró hitelt jelenleg azon házaspárok kaphatják meg, amelyeknél a feleség igényléskor nem töltötte még be a 41. életévét, 2024-től azonban 30 év lesz a felső korhatár. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg babaváróra jogosult házaspárok egy jó része nem felel meg a 2024-es szabályoknak. Ők nemhogy a 11 millió forintot, de a 10 millió forintot sem kaphatják meg jövőre. Számukra a gyors lépés lehet a jó döntés, hiszen ezen több millió forint múlhat. Van azonban egy kiskapu: a jövő év még átmeneti időszak lesz, ugyanis abban az esetben továbbra is 40 év marad a felső korhatár, ha már igazoltan úton van a baba.

  • Ha most van szükségünk pénzre

Ha most van szükségünk pénzre, akkor nem érdemes halogatni a babaváró igénylését. A kamatmentes támogatott hitel remek választás lehet lakásvásárláshoz, felújításhoz vagy akár autóvásárláshoz, a kölcsön ugyanis szabad célú, gyakorlatilag arra fordíthatja a házaspár, amire csak akarja.  Az alacsony kamat mellett a Bankmonitor szakértői szerint van egy másik oka is annak, ami miatt kiváló a babaváró egy lakáscél megvalósításához. Ha piaci lakáshitelre is szükségünk van a vásárláshoz vagy építkezéshez, akkor a babaváró hitel 75 százaléka önerőnek minősülhet. Vagyis egy 10 millió forintos babaváróból 7,5 millió forint még a saját megtakarításunkat is kipótolhatja, helyettesítheti. Hogy pontosan miként használható fel a babaváró önerőként, arról itt lehet többet megtudni. 

Itt is van azonban egy kiskapu: felvehetünk idén egy piaci hitelt a célunk megvalósításához, majd jövőre megigényelhetjük az emelt összegű babavárót. A kamatmentes kölcsönből pedig visszafizethetjük a piaci kamatozású hitelünket. Így csak pár hónapig kell a magasabb havi törlesztőt fizetni, cserébe plusz egy millió kamatmentes kölcsönhöz juthatunk. Ez a megoldás azonban csak akkor működik, ha a fizetésünk és a megvásárolni kívánt ingatlan elbírja a plusz piaci hitellel járó terheket (jelzálogjogot és törlesztőrészletet).

Még az idén is szóba jöhet. Fotó: Depositphotos
Még az idén is szóba jöhet. Fotó: Depositphotos

  • A babaváróhoz kapcsolódó büntetés is emelkedik jövőre

A babaváró egy kamatmentes hitel az adós számára, a bank azonban kamattámogatást kap utána az államtól. Ha megsértjük a jogszabályi feltételeket, akkor megszűnik a kamatmentesség, valamint az addig kapott támogatást is vissza kell fizetnünk. Jelenleg a kamattámogatás mértéke az 5 éves állampapírhozam 1,3 szorosa + 1 százalék, ami decembertől 10,8 százalék támogatást jelent. Ezt a kamatot kell utólag megfizetnie például annak, akinek nem születik gyermeke a futamidő első 5 évében.

Jövő évtől azonban megváltozik a kamattámogatás kiszámításának módja az új igényléseknél. Továbbra is az 5 éves állampapírhozam lesz a kiindulási alap, ám annak 1,1 szerese + 1 százalék lesz a támogatás új mértéke. Ez az aktuális állampapírhozam alapján 9,29 százalék kamattámogatást jelentene. Ez látszólag jó hír az adósoknak, hiszen csökken a támogatás, ugyanakkor van még egy változás: jövő évtől a jogszabályi előírások megsértésekor a büntetés mértéke nem lehet kisebb a jegybanki alapkamat 3 százalékponttal növelt értékénél. Ez a jelenlegi alapkamat mellett 14,5 százalékos büntetést eredményezne, vagyis a fizetendő büntetés jövőre jelentősen meghaladhatja a jelenlegi értéket.

Persze nagy kérdés, hogy miként alakul jövőre a kamatpálya, hiszen a büntetést a szabályszegéskor érvényes alapkamat alapján határozzák meg. Nagyon alacsony alapkamat esetén nem morzsolódik le teljesen a büntetés, ugyanis az államtól kapott kamattámogatást mindenképpen vissza kell fizetni.

  • Már úton a baba, bármikor megszülethet a gyermek

A babaváróhoz kapcsolódó kedvezmények a futamidő alatt születendő gyermekek után járnak. Éppen ezért terhesség alatt a legjobb felvenni a kölcsönt, hiszen már biztosak lehetünk a kamatmentességben. Ha már közel a szülés, akkor érdemes sietni az igényléssel is, nehogy lecsússzunk a kamatmentességről. Ha még több hónap van a szülés várható időpontjáig, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy megvárjuk a 2024-es évet, hogy kihasználhassuk a nagyobb összegű babavárót. De itt már némi kockázat megjelenik: mi történik, ha koraszülött lesz a baba? Mennyire egyszerű nagy pocakkal az ügyintézés? Kell a hiteligényléssel járó stressz pár héttel a baba érkezése előtt? Ezeket is mérlegelni kell akkor, amikor arról döntünk, hogy kitoljuk-e a hiteligénylés időpontját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG