Kitolják a határidőt
A rögzített árfolyamon történő hiteltörlesztés lehetősége potenciálisan 489 ezer adósnak jelenthetne megoldást. A kormány korábbi prognózisaihoz képest ugyanakkor nagyon kevesen éltek ezzel a lehetőséggel. A legfrissebb, október végi adat szerint csupán 93 ezren döntöttek úgy, hogy igénybe veszik a fix törlesztést (míg a különbözet egy gyűjtőszámlára kerül, amit később kell majd állami támogatás mellett visszatörleszteni). Ez azt jelenti, hogy az érintettek 20,7%-a élt a lehetőséggel, miközben a jegybank is magasabb részvételt várt, korábban úgy számoltak 90% fordul majd a bankjához, hogy kérje a fix törlesztést. A kereskedelmi bankok ennél alacsonyabb, de a október véginél sokkal több igénylőre számítottak korábban.
Az eredeti határidő december 31. lett volna, ha a módosítót - minden valószínűség szerint - elfogadják, a devizahitelesek újabb 3 hónapig gondolkodhatnak a lehetőségen. Az árfolyamgátba való belépéssel az adósok ki tudják szűrni az árfolyamingadozás hatásait, nem emelkedik például a törlesztőrészletük, ha elszáll a forint.
Nem halad jobban a kormány másik devizaadósokat mentő akciója sem, a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt.-nek eddig 1700 ingatlant ajánlottak fel, kétségtelen a novemberi újabb 600 lakás azt jelzi, az ingatlanok bejegyzése felpörgött, az idei évre tervezett 8000 lakást azonban a NET valószínűleg nem fogja tudni majd elérni.
"A devizahitelesek megsegítése érdekében indokolt" az árfolyamgát igénybevételére szóló határidő három hónappal törtnő meghosszabbítása - áll a parlament holnapjára ma felkerült módosítóindítványban.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
körülbelül 1 órája
-
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
2 órája
-
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
2 órája
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
2 órája
-
Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
3 órája
-
Csak a Richter maradt le pénteken
3 órája
-
Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
3 órája
Mfor.hu Top24
- Tíz évre titkosított dokumentumot hoz nyilvánosságra a kormány
- Újabb feljelentés: nyoma veszett közel 10 ezer eszköznek a közmédiában?
- Több párt ellen is pert indított az ügyészség a választások után
- Visszautasíthatatlan meghívást kap a parlamentbe a felfüggesztett főügyész
- Fagyos vita az EU-csúcson, veszélybe került az év végi költségvetési megállapodás
- Így alakultak a hazai üzemanyagárak pénteken
- Magyar Péter és Zelenszkij asztalhoz ült – itt van, mire jutottak!
Pénzügyi szektor
Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor
Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban.
Pénzügyi szektor
175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor
Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor
A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában.
Pénzügyi szektor
Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor
Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor
Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor
Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor
Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Nemzetközi
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet
16:49
-
Magyarország továbbra is az orosz gáz legnagyobb uniós vásárlója
15:44
-
Új trükkre váltottak a csalók
14:01
-
Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc
13:23
-
Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás
12:53
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
2026. október 16. 05:42
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
2026. október 16. 18:31
-
Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
2026. október 16. 06:58
-
Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
2026. október 16. 08:44
-
Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
2026. október 16. 10:25




