A pénzügyi jogok biztosának közleménye szerint erre azért van szükség, mert a Kúria július 4-én született jogerős döntése alapján feltételezhető, hogy az adóssal szemben nyilvántartott követelés pontos összege nem ismert. A javaslat azt eredményezheti, hogy a tartozások összegének pontos meghatározásáig felfüggeszthetik a végrehajtások folytatását - írja közleményben a biztos.
Bár a szerződések semmisségére bárki bármikor hivatkozhat, és a semmisség megállapításához nincs szükség külön eljárásra, a gyakorlatban az adósnak kell lépést tennie jogainak érvényesítése érdekében. A pénzügyi jogok biztosa szerint a méltányosság érvényesülése és a fogyasztók védelme érdekében a végrehajtási eljárásokban résztvevő valamennyi szervnek is cselekednie kell, hiszen ők a fent felsorolt, köztudomású ténynek tekinthető semmisségi okról hivatalból is értesülnek - áll a közleményben.
A biztos szerint semmis a szerződés
"Az elmúlt héten a Kúria megállapította egy pénzintézet és egy adós közötti szerződésben, hogy a felek közötti szerződés semmis, mivel a szerződés nem rögzíti azt a tényt, hogy az árfolyamrés költség" - írja a biztos. Valójában azonban a Kúria nem semmisítette meg a szerződést.
Ne kelljen külön-külön fellépni
A biztos úgy véli, hogy a Kúria döntése nyomán a végrehajtási eljárásokban résztvevő szerveknek - közjegyzőknek, bíróságoknak, bírósági végrehajtóknak - lehetőségük van arra, hogy saját hatáskörben is figyelembe vegyék a múlt heti döntés következményeit és azokat alkalmazzák a folyamatban levő eljárásokban.
A biztos fellépésének célja, hogy ne legyen szükség minden egyes ügyben külön-külön az érintett adós fellépésére, hanem a fenti szervezetek a Kúria döntésére tekintettel maguk hívják fel az árfolyamréssel összefüggésben a követelés összegének pontosítására a kölcsönt nyújtó pénzintézetet, és amíg a követelés összege vitatható, nem egyértelmű, nem pontosan meghatározott, addig az adóssal szembeni végrehajtási eljárást függesszék fel - fejtette ki Doubravszky György.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A csepergő eső sem mosta el a forintot
2 órája
-
Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
3 órája
-
Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
3 órája
-
Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
3 órája
-
Két legény volt talpon ma a BÉT-en
4 órája
-
Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
4 órája
-
Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
4 órája
- Kipofozhatják az Örs vezér terét, de a közbiztonsági problémákat ez nem oldja meg
- Korszakváltás az oktatásban, itt vannak a szakmai alapon kiválasztott új tankerületi igazgatók
- Belebolondultak: ezt műveli a mesterséges intelligenciával sok magyar cég
- Az ügynökakták nyilvánossá tétele előtti napon Orbán Viktor dokumentumokat tett közzé
- Feledy Botond már nem vezető többé, Lázár János neve is feltűnt a háttérben – reagált Magyar Péter is
- Lódításon kapták Pócs Jánost?
- Hosszú idő után megszólalt Gulyás Gergely
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
December 24-e szabadnap lesz, de a cégeknek azért lesz vele munkájuk
16:56
-
A magyar háztartások majdnem háromszor akkora arányban takarítanak meg, mint a szlovákok
16:04
-
Török chipsóriás épít gyárat Magyarországon
14:59
-
Hatalmas területet vesz célba a Kifli.hu
13:53
-
Több mint 3 ezer dolgozót tesz lapátra a magyar gyárakkal is rendelkező autóipari óriás – frissítve
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
2026. november 3. 06:16
-
Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
2026. november 3. 06:42
-
Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
2026. november 3. 13:06
-
Amerika válasza a rakétahiányra? Egy még drágább és még jobb fegyver
2026. november 3. 05:44
-
Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
2026. november 3. 09:43
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. 

