2p
A Bankszövetség szerint márciusban most már tényleg elindul az azonnali fizetések rendszere; a várakozások szerint rövid idő alatt gyökeres változásokat hozhat az életünkben.

Március 2-án elindul az azonnali fizetések rendszere, alapszolgáltatásként 10 milliós összeghatárig néhány másodperc alatt teljesülnek a lakossági és vállalkozói egyedi átutalások az év minden napján éjjel-nappal - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az M1-en vasárnap az MTI összefoglalója szerint.

Mintegy 30-40 milliárd forintot és sokszázezer munkaórát fordított az átállásra a bankszektor. A kétszintű bankrendszer kialakítása óta egy közös cél érdekében ez a legnagyobb közös fejlesztése a szektornak - mondta a főtitkár.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: bár egészen az utolsó időszakig ragaszkodott a július 1-jei bevezetéshez az MNB, nem sikerült tartani a feszített tempót: mivel több bank sem készült el időre a fejlesztésekkel és teszteléssel, jelentős csúszással, a tervezett 2019 július 1-jei időpont helyett csak 2020. március 2-ától indul el az azonnali fizetési rendszer Magyarországon.

Egy-két év, és a zöldségesnél is azonnali átutalással fizetünk?

Eddig minden bank rendszeres időközönként küldte az elindított utalásokat a Giro Zrt.-nek, amely szétválogatta, majd továbbküldte azokat. Az új rendszerben nem lesz szortírozás, az elindított utalás az optikai kábeleken át nyomban a címzett pénzintézetnél lesz - ismertette szakember.

Hozzátette: várhatóan visszaszorul a készpénzhasználat, egy-két éven belül már a piacon a zöldségesnél is azonnali átutalással fizetünk, semmi szükség nem lesz arra, hogy készpénzt vigyünk magunkkal és az apróval bajlódjunk. Az új rendszer gazdaságfehérítő hatása pedig adóbevételek formájában akár évi 400-500 milliárdos hasznot is eredményezhet a költségvetésnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG