4p
Bár egészen az utolsó időszakig ragaszkodott a július 1-jei bevezetéshez az MNB, nem sikerült tartani a feszített tempót: mivel több bank sem készült el időre a fejlesztésekkel és teszteléssel, jelentős csúszással, csak jövő márciusban indul el az azonnali fizetési rendszer Magyarországon. Éles próbaüzem indul, amiben az első két hónapban önkéntes lesz a részvétel, utána viszont kötelező.

Az MNB és a Giro határidőre elkészült a központi infrastruktúrával, a bankok közül azonban nem mindenkinek jött össze időre a fejlesztés - ahogy azt az utóbbi időben mi is többször előre jeleztük, elhalasztották az azonnali fizetési rendszer elindítását Magyarországon. Idén július 1. helyett 2020. március 2-ától lesz elérhető az ügyfelek számára az azonnali fizetés - tehát jelentős, 8 hónapos haladékot kapott a pénzügyi szektor.

A bankok közül nem mindenki készült el

Az MNB és a bankok vezetői ma tanácskoztak a témában, ezután adta ki a közleményt a jegybank a halasztásról. Azt írják:

"A példa nélküli beruházás a hazai bankszektor informatikai rendszereinek átalakítását igényli, ezért a jegybank folyamatosan nyomon követte a pénzforgalmi szolgáltatók felkészülését. Ennek fényében indokolt, hogy a vonatkozó rendeletben meghatározott 2019. július 1-i időpontban csak a rendszer éles próbaüzeme induljon meg, a lakossági és vállalati ügyfelek számára pedig a teljes indulásra egy későbbi időpontban kerüljön sor.

Az MNB és a GIRO Zrt. oldaláról az infrastruktúra teljes mértékben készen áll az éles üzemi működésre, ugyanakkor a piaci szereplők oldalán azonosított kockázatok miatt a Pénzügyi Stabilitási Tanács 2019. május 28-i ülésén úgy döntött, hogy a pénzügyi stabilitás fenntartása, az elektronikus fizetésbe vetett bizalom megőrzése és a szolgáltatással tervezett ügyfélélmény elérése érdekében az ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető."

Úgy tudjuk, néhány külföldi tulajdonban levő nagybank elkészült ugyan időre a fejlesztéssel, többeknek azonban gondot okozott az egyébként igen szűkre szabott határidő.

Két hónap múlva kell mindenkinek elkezdenie az éles próbát

Információink szerint azok a bankok, akik az eredeti határidőre elkészültek a rendszerükkel, mostantól egy kéthónapos önkéntes próbaüzemben vehetnek részt, két hónap után viszont minden pénzintézetnek kötelező részt vennie a jövő év március 1-jéig tartó éles próbaüzemben.

Úgy tudjuk, az MNB június első hetében tájékoztatja a részletes menetrendről, feladatokról a bankokat.

Túl nagy feladat, túl rövid idő alatt

Az azonnali fizetési rendszer létrehozásáról 2017 elején hozta meg a szükséges döntéseket a Magyar Nemzeti Bank. A döntés értelmében az év minden napján, 24 órában, legfeljebb 5 másodperc alatt lehet majd átutalásokat teljesíteni úgy, hogy az átutalás kezdeményezése során lehetőség lesz a jelenlegi hosszú számlaszámok helyett a kedvezményezett más azonosítóját (például mobiltelefonszám, e-mail cím) megadni.

Az alapszolgáltatáson (az átutalások esetében az azonnaliság biztosításán) kívül tehát a másodlagos azonosítók használatát is belevették a projektbe; a magyar rendszer különlegességét az adta, hogy a 10 millió forint alatti összegek esetén kötelező jelleggel minden banknak az azonnali infrastruktúrát kell használnia a rendszer indulásakor. A csúszás hátteréről a napokban itt írtunk bővebben - itt már jeleztük is, hogy 6-8 hónapot késhet a bevezetés.

Még mindig nem tudni, a nyugdíjak is azonnal megérkeznek-e

Csütörtökön kérdeztük a témáról Varga Mihály pénzügyminisztert, aki akkor még csak annyit mondott: a kellő időben sor fog kerülni az azonnali fizetési rendszer bevezetésére, de ennek a jegybank a felelőse. Arra a kérdésre, hogy a nyugdíjakat is az azonnali fizetési rendszeren utalják-e majd, Varga azt válaszolta: hamarosan tájékoztatást adnak ebben a kérdésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG