4p
Történelmi csúcsot dönthet idén a biztosítók díjbevétele, főképp a vagyonbiztosítások gyarapodásával, a biztosításközvetítők új szerződéseinek értéke már meghaladta a válság előtti szintet.
Kandrács Csaba

Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondt, a verseny ugyanakkor gyenge a lakásbiztosításoknál és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (kgfb-nél), noha az ügyfelek tudatosabb biztosító-váltással sokszor jobb ár-érték arányú szolgáltatáshoz jutnának.

Új csúcs

Az elmúlt öt évben tartósan, átlagosan 4,5 százalékkal nőtt a biztosítási piac, a tavalyi és idei első fél évben a bővülés 6 százalék feletti volt - mondta a jegybanki vezető. A növekedés motorját adó vagyonbiztosítási ágnak köszönhetően az év végére a teljes piac díjbevétele megközelítheti az ezermilliárd forintot, ami új történelmi csúcs lenne. 

Kandrács Csaba szerint miközben az élet-ágban pár éve újból nő a nagy szereplők aránya, koncentrálódik a piac, a nemélet-ági díjbevételeken egyre több biztosító osztozik. Kivételt a lakossági vagyonbiztosítások, kiemelten a lakásbiztosítások jelentenek, ahol a piacvezető öt biztosítóhoz folyik be a díjak közel 90 százaléka.

Eltartja magát a piac

A kgfb-piac az elmúlt évek díjkorrekciói révén stabilizálódott, az üzletág már el tudja tartani magát - fogalmazott a jegybank ügyvezető igazgatója. A naptári díjévfordulós rendszer megszűnése nyomán már csak az ügyfelek 39 százaléka újítja meg szerződését az év végén. A "gyengülő kampányhatás" azzal is járhat, hogy sok ügyfél a korábbihoz képest kevésbé tekinti át a piacon elérhető ajánlatokat, s nem tudatosan dönt arról - mondta Kandrács Csaba.

A lakásbiztosításoknál a mintegy 4,4 millió otthon közül hozzávetőleg 3,2 millió rendelkezik lakásbiztosítással. Ezek és az új lakások esetében ma a biztosításközvetítők révén évi mintegy 109 ezer darab lakásbiztosítást kötnek az ügyfelek. 

Nincs verseny

Kandrács Csaba hangsúlyozta: ez azt is jelenti, hogy a fogyasztók töredéke vált lakásbiztosítót, még akkor is, ha más piaci szereplőnél jobb minőségű szolgáltatást és kedvezőbb tarifát kaphatna. Az MNB szerint a verseny élénkítését, illetve a lakásbiztosítási termékeknek a jobb összehasonlíthatóságát a biztosításközvetítők akár a mainál is erősebben támogathatnák.

A biztosításközvetítők száma a válság előtti 42 ezer alkuszhoz képest 30 ezernél stabilizálódott, míg az alkuszok, többes ügynökök által közvetített új szerződések díjbevétele 2016-ban meghaladta a pénzügyi válság előtti szintet, azaz közvetítői piac hatékonyabbá vált. A közvetítők több mint 63 milliárd forintos tavalyi jutalékbevétele is történelmi csúcsot jelent - húzta alá az ügyvezető igazgató.

A biztosítói termékpaletta kínálatából az alkuszok, többes ügynökök egyelőre 2-3 biztosítót részesítenek előnyben. Mind az életági, mind a vagyonbiztosítási értékesítésük felét ugyanis tavaly mindössze ennyi társaság biztosításaiból válogatták, noha a tágabb választék élénkíthetné a versenyt.

Jön egy egységes szabályozás

Hamarosan olyan új, Európa-szerte egységes szabályok lépnek életbe itthon is a biztosítások értékesítésénél, amelyek segítik az ügyfelek felelős döntését a megfelelő konstrukció kiválasztásában - mondta a jegybanki vezető.

A legfeljebb 3 oldalas uniós életbiztosítási termékismertető (Kiemelt Információkat tartalmazó Dokumentum - KID) nem jelent nagy változást itthon, mivel számos, az átláthatóságot erősítő lépés történt az MNB kezdeményezésére bevezetett etikus koncepcióval. Kandrács Csaba hozzátette: jövő év februárjától kell alkalmazni itthon a biztosítási értékesítésről szóló irányelvet (IDD) is. A hazai biztosítási törvény erre vonatkozó módosításának parlamenti vitája rövidesen megkezdődik.

Az IDD egyebek közt a nem-életbiztosításoknál is egységesített írásos ügyfél-tájékoztató dokumentumot követel meg. A befektetési jellegű biztosításoknál pedig 2018 januárjától külön ügyfélanalízist is készíteni kell. Azt szeretnék elérni, hogy a biztosítás összhangban legyen az ügyfél igényeivel, kockázattűrő képességével és pénzügyi tájékozottságával - mutatott rá Kandrács Csaba.

Az IDD következtében a jövőben a biztosításközvetítőknek a biztosítás megkötése előtt tájékoztatniuk kell ügyfeleiket, hogy milyen szempontok alapján díjazzák őket a szerződésekért. Az új szabályozás kitér a közvetítői összeférhetetlenségre, megfelelő képzettséget és folyamatos képzést ír elő a közvetítőknek - összegezte az MNB ügyvezető igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG