A tagállamok célja, hogy 2014-re megvalósítsák az egységes uniós energiapiacot, adóügyekben pedig azért óhajtanak közösen fellépni, mert a tagállamok becslései szerint évente mintegy 1000 milliárd euró adóbevételtől esnek el a különböző jogi kiskapuk, az adórendszerek különbözősége és gyakran az információcsere hiánya miatt.
Azt több uniós forrás is egyértelművé tette, hogy nem az adóharmonizáció a cél. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke például a héten azt jelentette be, hogy a bizottság azt szeretné, hogy az unióban ne lehessen jövedelmeket eltitkolni, s 2015. január 1-jétől minden bevételi forrással kapcsolatban automatikus legyen az adatcsere a tagállamok között. Ahogy azt a Privátbankár korábban megírta, minden tagállamot köteleznének az adatcserére. Részletek >>
Többen is támogatják a javaslatot
A holland kormányfő a csúcstalálkozóra érkezve az adóelkerülés miatt kieső bevételek fontosságát hangsúlyozta. Mark Rutte úgy fogalmazott: ezermilliárd euróról van szó évente, ez Spanyolország teljes nemzeti jövedelme, az egész EU hét évre szóló költségvetése, meg kell birkóznunk ezzel a kérdéssel.
A német kancellár az információcsere jelentőségéről beszélt. "Végül megvalósul az adóadatok cseréje az unióban, és konzisztens alapon tárgyalások kezdődnek az unión kívüli államokkal. Ez óriási előrelépés, de még meg kell tennünk ezt a lépést" - hangsúlyozta Angela Merkel.
A francia államfő arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adóelkerülés és adócsalás visszaszorítása elvi kérdés. "Amikor deficiteket kell leszorítani, akkor az a helyes, ha megkeressük azokat, akik rejtőzködnek, és nem az, ha még többet fizettetünk azzal, aki egyébként is fizet adót. Ez méltányosság, igazságosság kérdése is. Aki nem fizet, az fizessen" - húzta alá Francois Hollande.
A pénzügyi titkokat leginkább féltve őrző uniós tagállam, Luxemburg veterán kormányfője arról beszélt, hogy ország készen áll arra, hogy 2015 elejétől lehetővé tegye az információcserét, amennyiben az Európai Unió eredményes tárgyalásokat folytat a témában az unión kívüli európai országokkal, amelyek szintén vonakodnak az információcserétől.
Az uniós pénzügyminiszterek múlt heti tanácskozásán ebben a témában a politikusok arról állapodtak meg, hogy megadják a felhatalmazást az Európai Bizottságnak, hogy erről tárgyalásokat folytasson Svájccal, Andorrával, Monacóval, Liechtensteinnel és San Marinóval, az unión belül a kamatjövedelmekből származó bevételek adóztatását szabályozó irányelv módosítását viszont éppen Luxemburg és Ausztria miatt nem sikerül elfogadni.
Elkezdődött az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli, rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek témája az energiapolitika, valamint az adóelkerülés, az adócsalás és az agresszív adótervezés elleni fellépés.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
3 perce
-
Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
36 perce
-
Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
körülbelül 1 órája
-
Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
körülbelül 1 órája
-
Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
körülbelül 1 órája
-
Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
2 órája
-
Macron újabb orosz mozgósítást és európai drónfenyegetést emleget
3 órája
Mfor.hu Top24
- NATO-elnök: Vlagyimir Putyin „nem fogja megnyerni az ukrajnai háborút”
- Lemondott Vaszily Miklós az MBH Bankban betöltött pozíciójáról
- Lengyelországba utazott a magyar belügyminiszter
- Nyomozást indított a rendőrség Orbán János Dénes ügyében
- Ruszin-Szendi Romulusz: tragédiák történtek az elmúlt napokban
- Mészáros Lőrinc és két lánya is kikerült egy svájci energetikai cég vezetéséből
- Tényleg sóval hintették be a megszüntetett kekvákat
Pénzügyi szektor
Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor
Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor
Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor
A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban.
Pénzügyi szektor
Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor
Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor
Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor
Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor
Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor
Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Makro / Külgazdaság
Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
3 perce
Részvény / Deviza / Áru
Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Így indult a pénteki kereskedés.
36 perce
Makro / Külgazdaság
Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Az amerikai–iráni konfliktus rendezése is téma volt.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00 -
26 millió dollárért vett GameStop-részvényeket a milliárdos vezérigazgató2026. szeptember 23. 08:48 -
Egy nap alatt 25 milliárd dollárral lett gazdagabb Mark Zuckerberg2026. szeptember 22. 11:32
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
2026. szeptember 24. 10:23
-
Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
2026. szeptember 24. 10:04
-
Azonnal reagált Lengyelország az orosz légitámadásokra
2026. szeptember 24. 13:20
-
A nap képe: így fogadta Magyar Pétert a pápa a Vatikánban
2026. szeptember 24. 14:08
-
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
2026. szeptember 25. 05:46



