2p
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a pénzügyi kultúra fejlesztése a jövő növekedésének egyik motorja lehet.

Mint mondta, Magyarország és a magyar családok érdeke, hogy mindent megtegyenek a pénzügyi kultúra fejlesztéséért.

Szerinte ebben a munkában meghatározó szerepük van a pedagógusoknak, akik a tudást közvetítik, ennek a tudásnak azonban biztos alapokon kell állnia.

Ezzel tényleg mindenki jól járna

Mikroszinten a magasabb pénzügyi kultúrával rendelkező háztartások és vállalkozások nagyobb valószínűséggel kerülik el a rossz pénzügyi döntéseket, és válnak sikeressé, makroszinten pedig a magasabb tudás magasabb eredményekhez és jobb gazdasági teljesítményhez vezet.

Az elmúlt évtizedekben sok pénzügyi vállalkozást lehetett volna megmenti a csődtől, felszámolástól, ha vezetői rendelkeztek volna megfelelő ismeretekkel arról, hogyan lehet egy vállalkozást működtetni, és milyen módon lehet a problémákat kezelni. Az elmúlt hetek pénzügyi botrányaira utalva pedig hozzáfűzte, hogy megfelelő tudással elkerülhető az is, hogy álbrókerek csapdájába kerüljenek az emberek – mondta Varga Mihály.

Iskolai tárgy lesz?

A miniszter beszélt arról is, hogy egy felmérés szerint Magyarországon a 18 és 40 év közötti fiatalok 35 százaléka érzi magát alkalmasnak arra, hogy vállalkozzon, ezzel szemben Európában 45, az Amerikai Egyesült államokban pedig 54 százalék ez az arány. Hozzátette: azt szeretné, ha a magyar vállalkozói kedv a következő években legalább az európai átlagra növekedne.

Varga Mihály véleménye szerint elérhető, hogy minden diákhoz eljussanak a pénzügyi és vállalkozói ismeretek. Ennek érdekében 2015 szeptemberéig meg kell kezdeni a fejlesztéseket, hogy a következő év őszétől elérhetőek legyenek a magasabb szintű ismeretek mind a kötelező, mind a szabadidőkeretben választható tantárgyakban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG