3p
Amilyen gyorsan csak lehet, megkezdi a kártalanítást a Befektető-védelmi Alap (Beva). Egyelőre nem tudni, mennyivel nő a tagok díjterhe.
Quaestor-károsultak demonstrációja Debrecenben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Quaestor-kártalanítással kapcsolatos részletszabályokon még dolgoznak az illetékesek, így a Befektető-védelmi Alap is - közölte a Beva.

A részletszabályok kidolgozása után a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapját (QKKA) kezelő Beva igazgatósága dönt majd a kártalanítás lebonyolításának menetéről. A Beva - amint lehetősége nyílik rá - elindítja a kártalanítási folyamatot, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a károsultak a jogszabályoknak megfelelően a lehető leghamarabb a pénzükhöz jussanak - hangsúlyozta az alap.

A Beva felidézte: a törvény alapján a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy annak kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények tulajdonosainak 2015. május 6. és június 5. között kell majd kérelmezniük a kártalanítást, amit a QKKA ad majd számukra.

Mennyi lesz a tagdíj?

Még nincs pontos információ azzal kapcsolatban, hogy várhatóan mennyivel emelkedik a Beva tagjainak díjterhelése a brókercsődök miatt, de jelentősen, a jelenlegi többszörösére emelkedhet a tagi díjteher.

A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja várhatóan a Magyar Nemzeti Bank (MNB) áthidaló kölcsönével fogja tevékenységét megkezdeni, melynek mértéke igazodni fog a kárrendezés összegéhez. A Beva-tagok rendkívüli befizetéséről, illetve a QKKA feltöltéséről a Beva igazgatósága fog dönteni hamarosan, várhatóan heteken belül - közölték.

Ez történt eddig

A parlament a múlt héten fogadta el a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló törvényt. A jogszabály kimondja a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjának létrejöttét, amely - a Beva kártalanításával együtt - 30 millió forintig kárpótolja az ügyfeleket. Korábbi információk szerint csupán 73-an fektettek 30 millió forint feletti összegben a Quaestorba, miközben a Quaestor-kötvényesek mintegy 32 ezren vannak.

Az alap forrásait kötvénykibocsátással és hitelfelvétellel biztosítja. Kötvényt legfeljebb 10 éves futamidőre bocsáthat ki, kölcsönt pedig hitelintézettől vehet fel legfeljebb 10 éves vagy a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) maximum 3 hónapos futamidőre. A kötvénykibocsátásra és az MNB-hitelre állami kezességvállalás vonatkozik.

Az alap a Beva tagjaitól visszafizetési kötelezettséggel előleget igényelhet hiteltörlesztésre, saját forrásainak kiegészítéséhez, aminek megfizetésére a Beva-tagok a tavaly a Beva felé fennálló éves díjfizetési kötelezettségük arányában kötelesek.

A törvény arról is rendelkezik, hogy a kártalanítási alap záró beszámolója után az alapba előleget befizetők által megelőlegezett, de az éves visszafizetésekből meg nem térült követeléseinek adóból történő levonásáról külön törvény szól majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG