2p
Hivatalosan is tárgyalni kezd két német óriás

Hivatalos tárgyalást kezd az egyesülés lehetőségéről Németország első és negyedik legnagyobb hitelintézete, a Deutsche Bank és a Commerzbank - jelentették be vasárnap.

Christian Sewing, a Deutsche Bank igazgatótanácsának elnöke közleményében kiemelte, hogy hónapok óta terjednek híresztelések az összeolvadásról, ezért tisztázni kell a helyzetet. Mint írta, a stratégiai lehetőségek vizsgálata keretében kezdődik tárgyalás a Commerzbankkal, és egyáltalán nem biztos, hogy eljutunk a tranzakcióig.

Hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy számos gazdasági és technikai ok szólhat egy ilyen lépés ellen. A Commerzbank részéről ugyancsak hangsúlyozták, hogy a tárgyalás nem feltétlenül vezet a két bank egyesüléséhez. A fúzió lehetőségéről már 2016-ban is tárgyaltak, akkor arra jutottak, hogy külön-külön kell folytatni a szerkezetátalakítást, és a munka lezárása után lehet visszatérni az ügyre.

Európa 2. legnagyobb bankja lenne

Az egyesüléssel egy hozzávetőleg 2000 milliárd euró (640 ezer milliárd forint) mérlegfőösszeggel, 38 millió magán-, és vállalati ügyféllel és 133 ezer munkatárssal rendelkező bank jönne létre, amely a legnagyobbak közé tartozna - a mérlegfőösszeg alapján a francia BNP Paribas után a második számú lenne - az európai piacon.

A szövetségi pénzügyminisztérium visszafogottan kommentálta a bejelentést, közölték, hogy tudomásul veszik a tárgyalások megkezdését és mindkét féllel tartják a kapcsolatot. Azonban számos német lap úgy tudja, hogy a tárca hónapok óta sürgeti az egyeztetések elkezdését és igyekszik elérni, hogy a május 26-i európai parlamenti választás előtt megállapodjanak a fúzióról.

A minisztérium államtitkára, Jörg Kukies, aki a New York-i székhelyű Goldman Sachs nemzetközi befektetési bank németországi ás ausztriai tevékenységét irányító társaság vezetéséből érkezett a tárcához, az utóbbi egy évben több mint húsz alkalommal tárgyalt a Deutsche Bank képviselőivel. A Commerzbanknál a 2008-ban elmélyült nemzetközi pénzügyi válság révén szerzett mintegy 15 százalékos állami tulajdonrészhez kapcsolódó jogosítványokat felhasználva ösztönözte a folyamatot a minisztérium.

A kormány szerint azért szükséges az egyesülés, hogy megjelenjen a piacon egy globális léptékű tevékenységre képes nemzeti nagybank, amely megbízható finanszírozója lehetne a globális beágyazottságú német gazdaság vállalkozásainak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG