3p
Saját bankjegykiadóból a 2012-es díjakhoz képest átlagosan ötször annyiért juthat valaki a pénzéhez, de még a netes átutalások ára is többszöröződik – írja Az én pénzem pénzügyi portál.

A megemelt tranzakciós illeték ősztől minden korábbinál jelentősebb áremelésre kényszerítette a bankokat.



Komoly veszteség a bankoknál
- hiába az unalomig ismételt klasszikus
A PSZÁF adatai szerint a második negyedévben a hazai bankszektor komoly veszteséget könyvelt el. Az első negyedév pozitív eredménye is csak az OTP-nek volt köszönhető. A bankok már elkezdtek tartalékolni, hiszen a kormány az alultervezett tranzakciós illeték kompenzálására pótlólagos, egyszeri befizetésre kötelezte a szektor szereplőit. Bár korábban a gazdasági miniszter ellőtte az unalomig ismételt "a verseny miatt nem lesz áremelkedés" című klasszikust, egyértelműen látszik ma már, hogy ez naiv feltételezés volt. A számok azt mutatják, hogy a pénzügyi szektornak az illeték komoly teher, ezért annak nagy részét áthárítják az ügyfelekre.

Ha valaki két alkalommal összesen 50 ezer forintot akar bankja saját automatájából (ATM) felvenni, a tranzakciós illeték bevezetése előtti átlagosan 103 forint helyett ősztől 514 forintot kell kifizetnie, de egy rosszul megválasztott bankszámla esetében 1200 forint is lehet ez a költség. Ebből 405 forint az átlagos tranzakciós díj, ami az államhoz kerül – írja a portál saját számításaira hivatkozva. A díjemelkedés mértékét jellemzi, hogy a fenti példánál maradva, a saját ATM 2013 februárjában (tehát az illeték bevezetésének hatására) még „csak” 73 százalékkal volt drágább a korábbinál.

Különösen sokba kerül, ha valaki a bankpénztárban akar hozzájutni a saját pénzéhez. A készpénzkifizetés most még hatezer forintos felső díjkorlátját például 250 ezer forintra emeli a Volksbank. Másutt viszont egyáltalán nincs korlát. Igaz, a tavalyi 30 számlacsomagból idénre nyolc marad, melynél egy tranzakció ingyenes és öt, amelynél kettő bankpénztári tranzakció is az.

Jelentősen nőnek a saját bankon kívüli átutalások költségei is. Míg 2012-ben még többségben voltak azok a számlák, amelyeknél teljesen díjmentes volt ez a tranzakció, őszre ötre fogyatkozott az ingyenes lehetőséget biztosító számlák száma – de ezeknél is kemény elvárásoknak kell megfelelni (a jövedelem, a befektetés vagy éppen a számlahasználati aktivitás terén).

Egy 25 ezer forintos átutalás tavaly átlagosan 130 forintba került, ha telefonon, 78 forintba, ha neten indította valaki. Őszre ezek a díjak 280, illetve 122 forintra emelkednek (a kedvezményeket is figyelembe véve).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó hírt kapott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 18:17
A Moody’s a bankfelvásárlás hírét értékelte így.
Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG