Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke szerint a következő néhány hétben, hónapban "százezres nagyságrendben" csatlakoznak a magyar hitelfelvevők a kibővített árfolyamgáthoz és köztük több tízezren olyanok is, akik eddig nemfizetők voltak.
Patai Mihály, aki egyben az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) hétfőn tartott bankárreggeli után - amelyen a legnagyobb hazai pénzintézetek vezetői rendszeresen egyeztetnek a jegybank vezetésével - kiemelte: a bankrendszer részéről ígéretet tett arra, hogy az érintett magyar bankok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a parlament döntését sikeresen hajtsák végre.
Finomíthatják az NHP-t
Az árfolyamgát kiszélesítéséről és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról november 5-én döntött az Országgyűlés a Fidesz javaslatára. Patai Mihály jelezte: a magyar bankrendszer érintett bankjai komolyan veszik az árfolyamgátba való beléptetés végrehajtását, és minden bank kiemelt projektként kezeli azt.
A bankszövetség elnöke elmondta: a kiterjesztett árfolyamgát mellett szó esett az MNB növekedési hitelprogramjának folytatásáról is. A hitelprogram második fázisa más ritmust követel meg és megbeszélték, milyen javítási lehetőségek vannak. Emlékeztetett arra, hogy az MNB a héten rendez konferenciát a hitelprogram tapasztalatait összegzendő.
Patai Mihály elmondta: Matolcsy György MNB-elnök szavaiból úgy értette, hogy december első felében a monetáris tanács elé terjesztik a témát, hogy megvitassák, milyen változtatásokra van esetleg szükség a növekedési hitelprogram sikeres folytatása érdekében.
A bankunióról is egyeztettek
A bankárreggelin szó esett az európai uniós bankunióról is - számolt be az elnök. Bár a bankunió az euróval rendelkező országok számára jelent egy új helyzetet, Magyarországnak is foglalkoznia kell ezzel, mert az országban működő külföldi tulajdonú bankok anyabankjai is tagjai lesznek a bankuniónak, és az itt érvényes feltételrendszereknek, követelményeknek Magyarországon is érvényesülniük kell.
Patai Mihály beszámolója szerint Matolcsy György tájékoztatta a bankvezetőket arról, hogy a kormány milyen döntést hoz majd a bankunióhoz való csatlakozásról. A bankok számára az a legfontosabb, hogy mindig legyen lehetőség egy esetleges csatlakozásra és a részvételre, mert a magyar bankok egy része a bankunió tagja lesz - mondta Patai Mihály.
A hétfői bankárreggelin Patai Mihály mellett részt vett Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, Rik Scheerlinck, a K&H, Fabrizio Centrone, a CIB, Nagy Csaba, a Magyar Fejlesztési Bank, valamint Wiedner Heinz, a Raiffeisen vezérigazgatója. Ott volt Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke, Vojnits Tamás, a Takarékbank igazgatóságának elnöke, illetve Zolnai György, a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank, és Simák Pál az MKB elnök-vezérigazgatója. Az MNB részéről Matolcsy György mellett a jegybank három alelnöke is részt vett a találkozón.
Várakozások szerint olyanok is megjelenhetnek, akik eddig nem fizettek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
10 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
11 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
11 órája
-
Szörnyű tragédia történt
11 órája
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
12 órája
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
12 órája
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
12 órája
Mfor.hu Top24
- Megint meg akarták ölni Trumpot?
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Matolcsy György rokona nadrágszíjmegszorításra kényszerül
- Fél év után máris személycseréket hajtott végre Magyar Péter a kormányzatban
- Vitézy Dávid sokakat érintő bejelentést tett
- Figyelemre méltó bejelentést tettek Ruszin-Szendi Romuluszék
- Ilyen hideg még sosem volt, mint szombat reggel
Pénzügyi szektor
Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor
Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor
Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor
A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor
Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor
20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor
Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor
Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor
Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor
Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
11 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
-
Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?
13:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 


