3p
A vártnál nagyobb a érdeklődés az EKB-hitelek iránt, az elemzők csak 40 milliárd eurós jegyzésre számítottak, ennek kétszerese lett.

Az Európai Központi Bank (EKB) 97,8 milliárd eurónyi olcsó hitelt osztott szét 143 európai kereskedelmi bank között a célzott hosszú távú refinanszírozási program (TLTRO) harmadik részeként.

Apu, mi az a pénznyomda? Tényleg jön az ingyenpénz?

Az EKB tavaly júniusban jelentette be, hogy szeptemberben elindítja a célzott hosszú távú refinanszírozási programot a reálgazdaság növekedésének támogatása és a deflációs veszély elhárítása végett. A tervek szerint 2016 júniusáig negyedévenként tartanak aukciókat, összesen még öt alkalommal szeretne hiteleket szétosztani az EKB.

Nem indult valami jól

Az első két aukció csalódást keltő eredményekkel zárult: tavaly szeptemberben 82,6 milliárd euró, decemberben pedig 129,8 milliárd euró hitelt vettek fel a bankok négyéves futamidőre, 0,15 százalékos kamattal. A kihelyezett hitelek összege így 212,4 milliárd euró volt, miközben az EKB 400 milliárd euró hitelt szeretett volna szétosztani.

Az alacsony TLTRO-lehívás mindazonáltal arra ösztönözte az EKB-t, hogy kapcsoljon nagyobb sebességre és kezdje el a szuverén kötvényekre is kiterjedő nagyszabású mennyiségi enyhítést. A frankfurti székhelyű intézmény január 22-én jelentette be, hogy havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programot indít, amely 2015 márciusától 2016 szeptemberéig tart.

A TLTRO keretében kihelyezett hitelek kamatát januárban 10 bázisponttal 0,05 százalékra csökkentette az EKB, így a kereskedelmi bankok gyakorlatilag ingyen tudnak hitelt nyújtani a vállalkozásoknak és a háztartásoknak ezen a mechanizmuson keresztül. 

A célzott hosszú távú refinanszírozási programot igénybe vevő kereskedelmi bankoknak az alacsony kamatozású hitelt a magánszférába - a vállalkozásoknak és a háztartásoknak - kell tovább adniuk. Azoknak a pénzintézeteknek, amelyek nem tesznek eleget ennek a feltételnek, már 2016 őszén vissza kell fizetniük a TLTRO keretében felvett hiteleket. Más szankcióktól azonban nem kell tartaniuk. 

Hitel, de mire?

Johannes Gareis, a Natixis francia befektetési bank közgazdásza szerint a TLTRO harmadik aukciója jó jelzés az euróövezet gazdaságának, támogatnia kell a banki hitelezést, amennyiben a pénzintézetek finanszírozási költségeik csökkenését a háztartásoknak és vállalatoknak nyújtott hitelek kamataiban is érvényesítik. Gareis arra számít, hogy a következő hónapokban fellendül a hitelezés, támogatva a gazdasági növekedést.

Más elemzők nem ilyen optimisták. Jennifer McKeown, a Capital Economics pénzügyi-gazdasági elemzőház közgazdásza attól tart, hogy a bankok az EKB-tól felvett olcsó hitelt saját kölcsöneik kiváltására vagy államkötvények vásárlására fordíthatják.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG