1p
A vártnál rosszabb magyar gazdasági kilátások és a bankadó ellenére is eredményesnek tekintheti idei első félévét az MKB Bank
A vártnál rosszabb magyar gazdasági kilátások és a bankadó ellenére is eredményesnek tekinti idei első félévét az MKB Bank - a romániai érdekeltség azonban a vártnál gyengébben teljesített.

Mind a megképzett céltartalékok, mind a működési költségek terén jobb félévet zárt az MKB Bank, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. A magyar gazdasági környezet javulása azonban a vártnál lassabb és visszafogottabb, ezzel együtt a hitelintézet – nem számítva a bankadót – pozitív eredményt ért el az első hat hónapban - derül ki a bank közleményéből.

A múlt év véginél 4,1%-kal alacsonyabb, a nemzetközi számviteli standardok (IFRS) szerinti, konszolidált adatok alapján számolva 2817,6 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta az MKB Bankcsoport 2011 első félévét. Ugyanezen időszakban 39 milliárd forintos (bankadó nélkül 53 milliárd forint) bruttó eredményt, valamint 4,1 milliárdos üzemi eredményt ért el.

Az IFRS szerinti, konszolidált, 16,6 milliárd forintos negatív eredményben – a bankadóval és a reméltnél mostohább gazdasági környezettel összefüggésben – a tervezettől elmaradó bruttó eredmény hatása éppúgy tükröződik, mint a romániai érdekeltségek vártnál gyengébb teljesítménye. Az egyedi IFRS számokból azonban kiderül, hogy a bankadót nem számítva az MKB Bank 686 millió forintos pozitív eredménnyel zárta 2011 első hat hónapját.

Főbb pénzügyi adatok (millió forint, IFRS szerint)


* nem auditált adatok

A tőkehelyzet továbbra is stabil

A megképzett céltartalékok, valamint a banküzemi költségek terén kedvezőbb helyzetben van a bank, mint egy évvel korábban. A szigorú és következetes költséggazdálkodás eredményeképp a banküzemi költségek 5,5%-kal csökkentek 2010 első hat hónapjához képest, és a kockázati költségek is jóval mérsékeltebbek voltak. Jelentősen javult az önfinanszírozó képesség: a hitel/elsődlegesforrás-mutató az év végi 152-ről 145 százalékra mérséklődött. A bank tőkehelyzete továbbra is stabil, elsődlegesen a kockázattal súlyozott eszközök (risk weigthed assets, RWA) következetes kezelésének köszönhetően.

A kilátások nem kedvezőek

Ami az év hátralévő részét illeti: a gazdasági növekedés általános lassulása, valamint az egyre mélyülő európai adósságválság fémjelezte környezet tovább fokozhatja a kelet-európai piacok érzékenységét. A régión belül az MKB Bankcsoport szempontjából legrelevánsabb magyar gazdasági környezet javulására sincs sok esély: a kedvezőtlen első félévi folyamatok alapján a magyarországi GDP idei bővülése még elmarad a válság előtti szinttől. A gazdasági kilábalás elhúzódása a teljes banki ügyfélkört rosszul érinti, ami a bruttó eredmény tervtől való további elmaradását, továbbá a hitelportfolió minőségének vártnál lassabb javulását vetíti előre.

Privátbankár

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG