1p
Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója bírálta az osztrák szuverén adósbesorolás hitelminősítői indoklását, a lerontás oka az osztrák bankok kelet-európai kitettsége volt. Stepic szerint a nemzetközi hitelminősítők "tudatlanok" Európa feltörekvő régióját illetően, és hajlamosak nem különbséget tenni az ígéretes térség egyes országai között.

Herbert Stepic, a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója az osztrák Der Standardnak elmondta, hogy az angol-amerikai kultúrkörben elmarad az optimálistól mind az ismeretanyag, mind a képesség a kelet- és közép-európai térség megítélésére. Hozzátette, hogy igazából csak az európai emigránsok rendelkeznek megfelelő jártassággal a témában. Az amerikaiak sokkal inkább különbségtétel nélkül, egységként kezelik a térséget. Stepic kiemelte, hogy New Yorkban tíz emberből még nyolc használja a 'keleti blokk' kifejezést, amely már önmagában is mindent elárul.

Arra a kérdésre, hogy emiatt a hitelminősítők nevezhetőek-e tudatlannak, Herbert Stepic így válaszolt: "igen, tudatlanok. Illetve másként fogalmazva, nem eléggé érdekesek számukra a kelet-európai országok".

A Standard & Poor's januárban fosztotta meg Ausztriát elsőrendű szuverén besorolásától, a Moody's pedig ebben a hónapban adott ki figyelmeztetést hasonló szándékáról. Mindkét hitelminősítő az osztrák bankok kelet-európai kitettségével indokolta döntését. Stepic "teljes egészében elhibázottnak" tartja az érvelést, hogy a kelet-európai kitettség miatt nőtt az osztrák kockázat. A vezérigazgató úgy véli, hogy a régió gazdasága Magyarország és Fehéroroszország kivételével jól teljesít, részben jobban, mint a dél-európai gazdaságok.

Stepic szerint a hitelminősítők által figyelt kockázati tényezők a 2009-es válság óta jelentősen javultak vagy meg is szűntek. Rámutatott, hogy javult a térségben a folyó fizetési mérleg hiánya, a versenyképesség, és az államadósság a fele az EU-országokénak. Az RBI igazgatója szerint a hitelminősítők azért láthatják a helyzetet másként, mert még sok van hátra a térség felzárkózásához és mert a feltörekvő piacokat általánosságban véve kockázatosabbnak sorolják be.

Stepic szerint a Raiffeisen Magyarországon "a legnehezebbet átvészelte", a számokat tekintve nem erősítette meg azt az értesülést, hogy a magyar leányvállalatnak a tavalyi 350 millió eurós tőkeemelés után újabb 100, majd 150 millió euróra lenne szüksége.

A gyors terjeszkedésről szólva kijelentette, a fiókok számának gyors gyarapodását tekintve "nincs rossz lelkiismerete", de a hitelállomány növekedése "egyértelműen túlzott és túlhevített" volt. "Ha egy bank egy éves szinten 35 százalékkal bővülő piacon két éven át kevésbé erőteljesen növekedik, mint a vetélytársa, akkor háttérbe szorul" - válaszolta a kérdésre, hogy miért nem fékezték a növekedést. Hozzátette, hogy egy bizonyos ponton túl csak kiszállni lehet vagy a többiekkel együtt csinálni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG