1p
Alacsony mértékű tranzakciós adóról beszélt Szijjártó Péter egy televízió interjúban. Orbán Viktor szóvivője szerint nincs ellentmondás a miniszterelnöknek és a nemzetgazdasági miniszternek az ügyben tett nyilatkozatai között. Míg korábban Orbán Viktor az adóteher kivezetéséről, addig Matolcsy György a növeléséről beszélt. Szijjártó szerint más témáról beszéltek.

Szijjártó Péter szerint nem csak Magyarországon, hanem egész Európában nagyon komoly vita zajlik a tranzakciós adó bevezetéséről, különböző elképzelések futnak, de alacsony mértékű illetékről van szó, az "ebből fakadó bevétel pedig egy egyszerű számtani művelet eredménye".

355 milliárd
A költségvetés tervezete szerint lesz tranzakciós illeték és bankadó is: összesen 355 milliárdot fizethetnek jövőre a bankok. Lásd részletes elemzésünket >>>

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára minderről az m1 Az Este című műsorában beszélt, ahol hangsúlyozta, nem érez ellentétet a miniszterelnök keddi bécsi és a nemzetgazdasági miniszter csütörtöki budapesti kijelentései között. "Egész egyszerűen másról, más témáról beszéltek" - fogalmazott a műsorvezető azon felvetésére, hogy Orbán Viktor Bécsben azt jelentette be, hogy jövőre megszűnik a 60 milliárdosra tervezett bankadó, Matolcsy György pedig ezt követően közölte: a  Széll Kálmán Terv 2.0-ban tervezett 130 milliárd helyett 280 milliárd forint lesz a tranzakciós illeték.

"Minősítés kérdése" - válaszolta Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy ez utóbbi összeg nem tekinthető-e brutálisnak, ha a kormányfő Bécsben így minősítette a 120 milliárdos bankadót. Hozzátette: a bankadó és a tranzakciós illeték "két egészen eltérő adó-, illetve illetékfajta. Alma és körte". Kiemelte: a kormány javaslatait mindenki ismerhette korábban, és azt is tudhatta mindenki, hogy a válságadókat három év után kivezetik, utána pedig a bankadó mértékének újratárgyalása következik. A kormányfő korábbi szóvivője szerint jó lenne, "ha az első felindulás helyett mindenki higgadtan konzultálna, a nemzetgazdasági tárca is nyilvánvalóan konzultál még a Bankszövetséggel".     A kormánypárti politikus emellett szólt arról is, hogy a magyar kormány továbbra is teljes mértékben készen áll az IMF-tárgyalásokra. "Ott ülünk gyakorlatilag a tárgyalóasztalnál, várjuk a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság illetékeseit" - fogalmazott, megerősítve Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában elhangzottakat.

Szijjártó Péter az euróválság megoldásával, illetve a közelgő brüsszeli csúcstalálkozóval összefüggésben elmondta: a visegrádi négyek balti államokkal kiegészített közelgő találkozóján Magyarország olyan tartalmú nyilatkozatot kíván elfogadtatni, amely a kohéziós alapok mértékének fenntartását szorgalmazza a következő uniós költségvetési időszakban.     A Miniszterelnökség külügyi államtitkára hangsúlyozta továbbá, Magyarország továbbra is az EU bővítése mellett van, mivel a magyar kormány úgy gondolja: "minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk". Mint mondta, a kabinet korábban ezért támogatta a horvát csatlakozást, illetve ezért tartaná fontosnak Montenegró EU-tagságát is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG