3p
Az Európai Unió Bírósága úgy döntött szerdán, hogy a spanyolországi bankoknak vissza kell téríteniük jelzáloghiteles ügyfeleiknek a tisztességtelenül beszedett kamatokat. Mintegy négymilliárd euró volt az ítélet tétje.

Tisztességtelennek találták, de nem kellett volna visszafizetni

Spanyolország legfelsőbb bírósága még 2013 májusában tisztességtelennek minősítette a változó kamatozású jelzálogkölcsön-szerződésekbe foglalt, úgynevezett küszöbkikötéseket, amelyek lehetővé tették a bankoknak, hogy ne csökkentsék a kamatokat egy bizonyos meghatározott szint alá akkor sem, ha a piaci kamatok annál is alacsonyabbra süllyednek. A legfelsőbb bíróság azonban úgy döntött, hogy az ítéletnek nincs visszamenőleges hatálya, az csak a jövőre nézve fejti ki hatásait.

Közbeszólt az EU Bírósága

Az Európai Unió Bírósága viszont kimondta, hogy az uniós joggal ellentétes az olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, miszerint a tisztességtelen kikötés semmisségéhez fűződő visszafizetési kötelezettség azon összegekre korlátozódik, amelyeket a kikötés tisztességtelen jellegét megállapító határozat kihirdetését követően jogalap nélkül fizettettek meg. Egy ilyen korlátozás a fogyasztók számára tökéletlen és elégtelen védelmet jelent, és nem biztosít olyan megfelelő vagy hatékony eszközt, amely a tisztességtelen kikötés alkalmazását megszüntetheti - mutatott rá a luxembourgi székhelyű bíróság.

Csapás a bankokra

A döntés csapást jelent a küszöbkikötések gyakorlatát hosszan alkalmazó spanyol bankokra, amelyeknek több mint négymilliárd eurója (bő 1200 milliárd forintja) bánhatja az ügyet. Az aggodalmakat jól mutatja, hogy az európai bírósági ítélet kihirdetése után, kora délután az érintett bankok közül a Banco Popular árfolyama közel 7 százalékkal esett, a Banco de Sabadell és a Caixabank pedig több mint 3 százalékot veszített értékéből a madridi tőzsdén, amelynek irányadó indexe 0,94 százalékos mínuszban állt.

Boldog-boldogtalan hitelt vett fel

A 2000-es években a spanyol bankok is szerepet játszottak az ingatlanbuborék kialakulásában, mivel hatalmas összegű hiteleket helyeztek ki az építőipar által húzott és túlfűtötté vált gazdaságba. A csúcsponton, 2007-ben 1,78 millió jelzáloghitelt kötöttek 300 milliárd euró értékben. Tavaly ez a szám 372 ezer volt a hiteleket tekintve, a kihelyezett összeg pedig 49 milliárd eurót tett ki.

Az ingatlanbuborék 2008 elején pukkadt ki, és súlyos gazdasági válságba taszította Spanyolországot. A munkanélküliségi ráta 2012-re már 25 százalékra kúszott fel, számos nyakig eladósodott, ám fizetésképtelenné vált családot pedig kilakoltattak.

Szintén mai hír, hogy Horvátországban az alkotmánybíróság kötelezte a legfelsőbb bíróságot, hogy újratárgyalja a frankhitelesek ügyét >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG