A Vedomosztyi című orosz napilap kedden írt arról, hogy szeptemberben távozik posztjáról Illés Zoltán, az OTP oroszországi leányvállalatának vezetője. A hivatalos indoklás szerint családi okokból, az OTP bankcsoport vezetésével történt közös megegyezéssel hagyja el posztját, de Illés Zoltán volt kollégái a pénzintézet gyenge pénzügyi mutatóival magyarázzák a szakember távozását - írta a befolyásos üzleti-politikai újság.
Több személyi változás is lesz
Az OTP Bank Nyrt. szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tulajdonában álló oroszországi székhelyű OAO OTP Bank irányításában 2013 augusztusától több személyi változás is lesz, amely a társaság tulajdonosi és szakmai irányítását egyaránt érinti.
A bank 2013. augusztus 21-i közgyűlésén az igazgatóság tagjává választotta Hamecz Istvánt, aki korábban, 2008-tól már tagja, majd 2010-2012 között elnöke volt az orosz leánybank igazgatóságának. A szakember jelenleg az ukrán bank felügyelőbizottságának elnöke.
A két feladat egyidejű ellátása az OTP szerint lehetőséget biztosít arra, hogy a rendkívül sok hasonlóságot mutató orosz és ukrán piacon működő leánybankokban közös fejlesztési projektek valósuljanak meg.
Keresik az új vezérigazgatót
Az új vezérigazgatót több nagy múltú, vezetői és szakmai tapasztalattal, a helyi piacon kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező banki szakember közül választják majd ki; a lehetséges jelöltekkel folytatott tárgyalások rövidesen lezárulnak.
Távozik posztjáról az OTP Bank oroszországi leánybankjának vezérigazgatója: Illés Zoltán helyét az új vezérigazgató kinevezéséig a jelenlegi pénzügyi vezérigazgató-helyettes, Szemere Dávid veszi át - erősítette meg az OTP Bank Nyrt. szerdán.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megjelölik a fertőzött katonákat az orosz hadseregben
7 órája
-
„Egyikük sem fogja megúszni büntetlenül” – üzente a grúz miniszterelnök
7 órája
-
Hazugsággal vádolja Izrael Greta Thunberget
7 órája
-
Hiába volt a legmelegebb sörfesztivál az idei, nem hozta a tavalyi számokat München
8 órája
-
Itt vannak az újabb 3 százalékos hitel részletei
8 órája
-
Több százan csapdában a Mount Everesten
9 órája
-
Hidegzuhany Netanjahutól – ennyit a tűzszünetről?
9 órája
Mfor.hu Top24
- Nem áll le az osztogatás: újabb 50 milliárdot ígér a kormány
- Bedugta a botot a küllők közé Netanjahu – még várhatunk a tűzszünetre
- Szijjártó Péter barátai már le is csaptak a „külföldi ügynökökre” – könnygáz, vízágyú, letartóztatások, ítéletek
- Banánköztársaság lesz Magyarország?
- Minden adott a választási csaláshoz Tiszaburán?
- Rögtön besorolt Orbán Viktor mellé a cseh győztes
- Négy település is dönt ma a jövőjéről – de se a Tisza, se a Fidesz nincs a szavazólapokon
Pénzügyi szektor
Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 19:31
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
Pénzügyi szektor
Meglepetés a 30 éves jelzáloghiteleknél az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 16:55
Az Egyesült Államokban emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a szeptember 26-án záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Pénzügyi szektor
Ausztriában tovább csökkent az infláció szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:47
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 4,0 százalék volt szeptemberben, miután augusztusban 4,1 százalékos, tavaly március óta a leggyorsabb emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) szerdán közzétett adataiból.
Pénzügyi szektor
Ezt mindenki megérezte: óriási féket nyomott a lakossági hitelpiac
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:00
Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is.
Pénzügyi szektor
Stratégiai szövetséget kötött a Hungarikus Alkusz és a UNIQA
Herman Bernadett | 2025. október 1. 11:00
Kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben az UNIQA Biztosító. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát, és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
Pénzügyi szektor
Milliós összdíjazással indul a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny
Vámosi Ágoston | 2025. szeptember 25. 17:58
Október 16-ig lehet nevezni a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. A Privátbankár.hu milliós összdíjazás mellett rendezi meg a vetélkedőt, a döntősök a Budapesti Gazdasági Egyetem campusán mérhetik össze tudásukat.
Pénzügyi szektor
Rossz hír a Revolut és Wise felhasználóknak: szigorít az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 08:48
Azonnali hatállyal véget vetett az OTP a díjmentes készpénzfelvételnek a külföldi bankok által kibocsátott bankkártyáknál.
Pénzügyi szektor
Jobb lett a hangulat az euróövezetben szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 17:29
Az euróövezetben némileg enyhült a borúlátó fogyasztói hangulat szeptemberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) hétfőn közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor
Saját alapkezelővel erősít a szlovén tőkepiacon az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 19. 11:40
Egyre hangsúlyosabb a külföldi terjeszkedés az OTP Alapkezelő stratégiájában.
Pénzügyi szektor
Két minősített hitel is elérhetővé vált a cégeknek az MBH Banknál
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 16:22
Az MBH Bank az elsők között szerezte meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítéshez szükséges tanúsítványt. Ennek köszönhetően két minősített terméke, az MBH Vízió Beruházási Minősített Vállalati Hitel és az MBH Beruházási Kölcsön Minősített Vállalati Hitel is elérhetővé vált a hazai vállalkozásoknak.
Heti top
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Leállt az Egyesült Államok, megbénult a kormány 2025. október 1. 06:04
- „Mindenki tudja, hogy Oroszország vesztésre áll” – mondta egy nagy uniós ország külügyminisztere 2025. szeptember 29. 16:31
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Turizmus
Hiába volt a legmelegebb sörfesztivál az idei, nem hozta a tavalyi számokat München
Igaz, többször is le kellett zárni a helyszíneket a zsúfoltság miatt.
8 órája
Makro / Külgazdaság
Itt vannak az újabb 3 százalékos hitel részletei
Egy és 250 millió forint között lehet felvenni.
8 órája
Nemzetközi
Több százan csapdában a Mount Everesten
Lecsapott a hóvihar, küzdenek a mentőcsapatok.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Az okosabb még okosabb lesz – a buta még butább?
16:57
-
Nem jól sikerült a szeptember a magyar részvénypiacnak
15:10
-
Ha meg kellene vásárolnunk az uniós állampolgárságot fejenként több mint 200 millió forintba kerülne
13:21
-
A magyar ingatlanvásárló maximum 30-40 percre akar lakni munkahelyétől
11:57
-
A sor végén kullognak a magyarok a fogászati ellátás igénybevételében
10:30
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Nem kér a koalícióból Orbán Viktor patrióta szövetségese
2025. október 5. 08:26
-
Megint megszólalt Putyin a Tomahawkokról – pusztulást hozhatnak az amerikai robotrepülőgépek?
2025. október 5. 12:39
-
Megjelölik a fertőzött katonákat az orosz hadseregben
2025. október 5. 17:37
-
„Egyikük sem fogja megúszni büntetlenül” – üzente a grúz miniszterelnök
2025. október 5. 17:17
