3p
108 milliárddal nőtt a vállalatok hitelállománya az első negyedévben, az nhp kifutásával egyre többen választják a bankokat.

Folytatódott vállalati hitelezés növekedése az első negyedévben, a hitelállomány éves összevetésben 4 százalékkal nőtt a tranzakciókat tekintve. Pozitívba fordult a háztartási szektor hiteldinamikája is, a hiteltranzakciók éves értéke 1,2 százalékkal növekedett - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán kiadott Hitelezési folyamatok című negyedéves kiadványa.

Az MNB elégedett

A kis- és közepes vállalkozói szektor (kkv) hitelezése 8,1 százalékkal továbbra is az MNB által kívánatosnak tartott 5-10 százalékos növekedési sávban emelkedett, míg az önálló vállalkozókkal bővített kkv-szektoré 12,8 százalékkal nőtt.

A vállalatok hitelállománya 260 milliárd forinttal emelkedett egy év alatt március végére, ebből az első negyedévi növekmény 108 milliárd forintot tett ki. Az elmúlt egy évben a növekedési hitelprogramban (nhp) folyósított hitelek mellett a piaci alapú forinthitelek is jelentősen emelkedtek - jelezte a jegybank kiadványa. Az nhp keretében kötött hitelszerződések 132 milliárd forintot tettek ki az első negyedévben, amivel az új vállalati hitelek 18 százalékát tették ki. Az nhp harmadik szakasza március végén 98 százalékos kihasználtsággal ért véget.

Sokkal olcsóbban már nem ússzuk meg

Az első negyedévben pozitívba fordult a háztartási szektor hiteldinamikája. A hiteltranzakciók éves értéke 1,2 százalékos növekedéssel 67 milliárd forintot tett ki, amihez az első negyedév 4 milliárd forinttal járult hozzá. A háztartási hitelezés alakulására jelentős hatást gyakoroltak az önálló vállalkozók által felvett hitelek, miközben a lakossági hiteldinamika ettől eltekintve is folyamatos javulást mutat - közölte az MNB. Az új szerződések volumene éves átlagban mintegy 50 százalékkal nőtt, ezen belül az új lakáshitelek kihelyezése 44 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben.

A hitelezési felmérésre adott válaszok alapján a bankok várakozásai szerint a vállalati hitelkereslet bővülése folytatódni fog mind a hosszú, mind a rövid lejáratú hitelek piacán. Az első negyedév során a bankok enyhítettek a kis- és mikrovállalatok hitelfeltételein, noha az általuk elsősorban keresett kisösszegű forinthitelek átlagos felára emelkedett. A bankok az árjellegű feltételek további enyhítését tervezik, ugyanakkor a nem árjellegű feltételek széles körű enyhítése nem várható a következő fél évben a likviditásbőség, a piaci versenyhelyzet fokozódása és a javuló gazdasági kilátások ellenére sem.

A lakosság egyelőre kivár

A háztartások hitelezésében sem a lakáscélú, sem a fogyasztási hitelfeltételek nem változtak érdemben az első negyedévben, és a lakáshitelek esetében a következő fél évben sem várható változtatás. A felmérés időpontjában a bankok számára még nem voltak ismertek a minősített fogyasztóbarát lakáshitel végső jellemzői, aminek bejelentése a hitelezési feltételek enyhítésének irányába hathat. Emellett a bankok továbbra is a hitelkereslet élénkülését érzékelték mindkét termékkörben, valamint ennek a tendenciának a folytatódására számítanak.

A kereslet emelkedését a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) továbbra is támogatja, az év első negyedévében a csokhoz volt köthető az új kibocsátású lakáshitelek 16 százaléka. Az új lakáscélú hitelek átlagos teljes hitelköltsége és kamatfelára is csökkent a vizsgált időszakban, ugyanakkor még mindig jelentősen magasabb a régiós átlagnál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG