1p
Visszanyúl takarékpénztári gyökereihez az Erste Bank, amelynek új, 2012 őszén megjelenő logója egy méhecskét ábrázol
Visszanyúl takarékpénztári gyökereihez az Erste Bank, amelynek új, 2012 őszén megjelenő logója egy méhecskét ábrázol.

Az osztrák és kelet-közép-európai takarékpénztárak jelképeként a XIX. században megjelenő méhecske most ismét az Erste Group logójában szerepel majd azokban az országokban, ahol a bankcsoport üzleti tevékenységet végez. Az Erste Group egészének első, közös logójaként az igazgatóság határozatát követően az új jelkép 2012 őszén jelenik meg.

Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója elmondta, hogy a méhecske a takarékoskodás és a szorgos munka egyik jelképe. Az új szimbólum alkalmazásával visszanyúlnak a gyarapodást elősegítő, az emberek talpra állását lehetővé tévő takarékpénztári gyökerekhez. Hozzátette, hogy a hagyományos logó újbóli kiválasztásával azt kívánják hangsúlyozni, hogy a méhecskékhez hasonlóan a takarékbankok is a gazdasági növekedést táplálják, ugyanakkor tevékenyen részt vállalnak az üzleti szféra felvirágoztatásában, a vagyonteremtésben az ügyfelek és az egész régió előnyére.

Egy hasonló, tipikusnak számító takarékpénztári logó

Az elmúlt tíz év során az Erste Group Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb pénzügyi csoportjává fejlődött: ma már nyolc országban ötvenezernél is több munkatárssal mintegy 17,5 millió ügyfelet szolgál ki. Az Erste Group ma már nem kis helyi bank, hanem a hagyományos takarékpénztári alapelvekre építő, erős pénzügyi csoport.

Privátbankár

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG