3p
A fintech-startup VirPay-hez felügyeleti biztost rendeltek ki.

Az MNB ideiglenesen megtiltotta a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft.-nek a pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység végzését és felügyeleti biztost rendelt ki a társasághoz.

A Magyar Nemzeti Bank ma közzétett végzésében a folyamatban lévő jegybanki célvizsgálat határozattal való lezárásáig vagy a tilalom megszűntetéséig ideiglenesen megtiltotta a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft.-nek (VirPay) a pénzforgalmi tevékenység végzését. A jegybanki határozatig vagy a kirendelés megszűntetéséig, de legföljebb négy hónapra az MNB felügyeleti biztosként a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft.-t is (PSFN) kirendelte a pénzforgalmi társasághoz.

A felügyeleti biztos átvette az igazgatósági tagok, illetve az ügyvezető feladatait. Emellett gondoskodik a pénzforgalmi szolgáltatási tilalom betartásáról, teljeskörűen kivizsgálja, hogy az ügyfélpénzek megvannak-e.

Már tavaly is járt itt a jegybank

Mint emlékezetes, az MNB korábbi átfogó vizsgálata nyomán egy 2018 júliusi, 13,5 milliós bírságot is tartalmazó határozatában határidő kitűzésével kötelezte – többek közt – a VirPay-t, hogy a jogszabályoknak megfelelően alakítsa ki az ügyfélpénzek kezelésére, nyilvántartására, s ezek ellenőrzésére vonatkozó szabályzatait. A társaság az ennek való megfelelésről azonban ezután sem adott számot teljeskörűen. A jegybank ezért idén május elején – helyszíni szakaszt is magában foglaló – célvizsgálatot indított nála az esetlegesen változatlanul fennálló jogsértések felderítésére.

A vizsgálat eddigi adatai szerint a VirPay – a fizetési szolgáltatókról szóló törvényt megsértve – továbbra sem úgy vezeti ügyfélpénzekkel kapcsolatos nyilvántartását, hogy azok valós képet mutassanak az átvett pénzekről, s bármikor valós időben elkülönített módon mutassák be az ügyfelek és a társaság pénzeszközeit. A VirPay felügyeleti adatszolgáltatása révén sem állapítható meg, hogy az ügyfélpénzek hiánytalanul rendelkezésre állnak-e. Fennáll emellett annak lehetősége is, hogy a társaság olyan engedélyköteles tevékenységet kíván végezni, amelyre nem rendelkezik érvényes felügyeleti engedéllyel.

Az MNB mindezek nyomán – az ügyfelek érdekeinek védelmében is – azért döntött mostani intézkedéseiről, mert fennáll a veszélye, hogy a Virpay a közeljövőben sem felel meg az ügyfélpénzek védelmét szavatoló előírásoknak, sőt akár nem fog tudni eleget tenni az ügyfelei felé fennálló fizetési kötelezettségeinek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG