3p

2013-tól a gyenge forint és alacsony kamatok vonzásában mozgott a monetáris politika, de ebben változás jöhet, mert ez a politika nem fenntartható tovább (illetve fenntartható, de az már a török út, ami semmi jóra nem vezet).

A forint folyamatos leértékelésével a jegybank ugyanis elveszítette hitelességét, ami megemelte az inflációs várakozásokat, ráadásul az utóbbi években az EU munkaerőpiacának elszívó hatása és a hazai gazdasági fellendülés miatt folyamatos munkaerőhiány alakult ki, ami felfelé nyomta a béreket - fogalmazott blogján a befektetési szakember.

Az importárak és a bérek folyamatos növekedése, valamint a forintra és inflációra vonatkozó várakozások miatt Magyarországon komoly, hosszútávú inflációs probléma alakult ki.

A szakember szerint vége az eddigi világnak. Fotó: youtube
A szakember szerint vége az eddigi világnak. Fotó: youtube

 

"Ha a jegybank nem tudja stabilizálni a várakozásokat, ha nem tudja elhitetni az emberekkel, hogy stabil devizaárfolyamot tud tartani, akkor egy felfelé csúszó inflációs spirálba fogunk keveredni, miközben a gazdaság spontán euroizálódik, a forint pedig elveszíti jelentőségét" - figyelmeztet Zsiday.

Véleménye szerint a hazai infláció fő problémája alapvetően NEM egyszeri tételekből ered, habár rövidebb távon ezek jelenleg erősen hatnak, hiszen már a 2020-as koronavírus-válság előtt is látható volt a gazdasági túlfűtöttség kiváltotta áremelkedési nyomás. Ez visszatért, és mivel az alapvető mozgatórugói nem változtak, így is fog maradni egy ideig.

"Ebből következően a jegybanknak nem nagyon van más lehetősége, mint megállítani a folyamatos forintleértékelődést, és leszorítani az inflációs várakozásokat. Ezt pedig csak tartósan magas kamatszinttel fogja tudni elérn" - írja a közgazdász.

Mivel az infláció nem egykönnyen fog lecsökkenni ilyen bérnövekedés mellett, és sokáig 4-5 százalék körül maradhat, ez azt jelenti, hogy a jegybanknak huzamosabban magas kamatszinttel kell ellentartania, és legalább 2-3 évre stabilizálnia kellene a forint árfolyamát.

A szakember szerint úgy tűnik a jegybank érti ezt a problémát és tenni is akar ellene. Emiatt úgy gondolja, hogy a 2013-2021 közötti monetáris politikának vége, és a következő években a gyengülő forint-alacsony kamatok helyett stabil forint-magas kamatok kombót fogunk látni. Mivel pedig a lakásárak legnagyobb felhajtóereje az alacsony kamatszint volt, ezért ezek szárnyalásának is vége lehet. Ez egyáltalán nem jelent összeomlást, de simán lehet évekig tartó oldalazás az árakban.

Hozzáteszi: a fenti politika miatt éveken át nem forintban, hanem devizában volt érdemes megtakarítani. Ez most megváltozhat…

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:26
Az eurót délután hat órakor 361,77 forinton jegyezték a reggel hét órai 361,87 forint után.
Pénzügyi szektor Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:54
A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Jelentős átalakulás: 80 ezer kriptós tűnt el a hazai piacról – hoz változást a Tisza?
Sipos Ildikó | 2026. július 20. 10:42
A Revolut kivonulása és a 2025-ös szigorú szabályozás felgyorsította a lemorzsolódást.
Pénzügyi szektor Van ilyen is? Rossz napja volt a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:48
Az euró jegyzése napközben 358,92 forint és 363,13 forint között mozgott.
Pénzügyi szektor Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 18:10
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
Pénzügyi szektor Vegyesen indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 16:07
Brent olajfajta hordónkénti ára 50 centtel (0,59 százalékkal) 85,45 dollárra nőtt.
Pénzügyi szektor 7 százalékkal nőtt az ABB második negyedéves nettó nyeresége
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:33
A svéd-svájci villamosberendezés-gyártó akvizíciós ajánlatot is tett. 
Pénzügyi szektor Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kora délutánra
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 15:00
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények. 
Pénzügyi szektor Sokan örülnek az új angol pénzügyminiszter-jelöltnek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 18:15
Egyéves csúcsra emelkedett a brit font az euróval szemben szerdán, miután piaci várakozások szerint Andy Burnham leendő brit munkáspárti miniszterelnök a költségvetési fegyelem hívének tekintett Shabana Mahmoodot nevezheti ki pénzügyminiszternek.
Pénzügyi szektor Pozitív hangulatban zártak az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 18:54
A Brent hordónként 83,90 dolláron állt, ami 0,72 százalékkal magasabban az előző záróértékénél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG