3p
Az árbevétel a vártnál magasabb, a nettó eredmény viszont alacsonyabb lett a Magyar Telekomnál. Nem a telefonálás húzta fel a számokat - egy kicsit azért javítottak várakozásaikon.

A bevételek 5,4%-kal 150,1 milliárd forintról 158,3 milliárd forintra nőttek 2013. harmadik negyedévben 2012 azonos időszakához képest. A bevételek javulása az energiaszolgáltatásból származó bevételek és az RI/IT (rendszerintegrációs és egyéb informatikai) bevételek jelentős bővülésének, valamint a készülékértékesítési bevételek növekedésének köszönhető - közölte a társaság.

Forrás: Magyar Telekom

Az EBITDA 8,2%-kal 56,6 milliárd forintról 51,9 milliárd forintra csökkent, elsősorban az egyéb működési bevételek 6,2 milliárd forintos csökkenése következtében, mivel a múlt év harmadik negyedévében a macedón ingatlan tranzakcióból 3,7 milliárd forint, a Pro-M értékesítéséből származóan pedig 1,6 milliárd forint nyereség került elszámolásra. Mindezek hatását részben ellensúlyozta az működést terhelő adók csökkenése a harmadik negyedévben.

Forrás: Magyar Telekom

 

A társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 14,8 milliárd forintról 9,3 milliárd forintra csökkent, elsősorban az alacsonyabb adózás előtti eredmény következtében. A portfolio.hu által megkérdezett elemzők a harmadik negyedévre 11,155 milliárd forint profitot vártak.

Christopher Mattheisen optimista

"2013. harmadik negyedévben újabb optimizmusra okot adó, kedvező fejleményeket tapasztaltunk. A magyarországi lakossági szegmensben tovább tudtuk csökkenteni a vezetékes hangszolgáltatások lemorzsolódását és csökkentettük az ARPU (egy ügyfélre jutó bevétel) esésének ütemét a kedvezően pozícionált összekapcsolt ajánlatoknak köszönhetően, melyek nemcsak a hagyományos távközlési alapszolgáltatásokat tartalmazzák, hanem készülékeket (pl. televíziók), valamint gáz és áramszolgáltatást is.

Rendkívül elégedett vagyok, hogy a vonatkozó jogszabályok (korábban bejelentett) változását követően a jelenlegi körülmények mellett képesek vagyunk folytatni az energiaszolgáltatásokkal kapcsolatos stratégiánkat. Jelenleg arra számítunk, hogy az egyetemes és verseny szegmensnek nyújtott energiaszolgáltatásból származó éves bevételeink összesen 46 milliárd forint körül lesznek az idén.

Ugyanakkor a magyar lakossági mobil piacon egy nagyon fontos mérföldkőhöz értünk a korlátlan beszélgetést nyújtó díjcsomagok megjelenésével, ami minden bizonnyal a verseny erősödéséhez fog vezetni. Mindemellett  jelenlegi álláspontunk szerint ajánlataink kiemelkedő értékének köszönhetően, többek között annak, hogy Magyarország legnagyobb 4G hálózatával rendelkezünk, képesek leszünk hatékonyan kezelni a helyzetből adódó kockázatokat.

A fentieken túl, az 5%-os negyedéves bevétel-növekedés az IT bevételek jelentős emelkedésének is köszönhető többek között olyan projektek sikeres elnyerésének eredményeként, mint az Allianz adatközpont migrációja. "

A menedzsment az év hátralévő részére fenntartja a növekvő bevételekre és a 9%-12%-kal csökkenő EBITDA-ra vonatkozó célkitűzéseit, azonban arra számítanak, hogy az EBITDA csökkenés mértéke a sáv kedvezőbb széléhez lesz közelebb.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG