4p

A hálaadás-nap és a fekete péntek a szokásosnál visszafogottabb ugyan, de így is komoly következményekkel járhat a kiskereskedelemben és a vírus terjedésében. Az európai indexek és a BUX nyugodtak voltak, Pesten a Mol húzta vissza a mutatót. Károsanyag-kibocsátásuk miatt hívja vissza járműveit a Mercedes.

Ma a német DAX és a magyar BUX ugyanannyit esett, 0,02 százalékot – vagyis lényegében nem változott. Az amerikai piacok zárva tartása mellett Európa-szerte csekélyek voltak az árfolyam-mozgások. A Stoxx 600 index 0,1 százalékkal ment le. Az egyik legnagyobb elmozdulást a lengyel WIG 20 produkálta, 0,6 százalékkal esett.

A Richter 0,5, az OTP 0,1 és a Telekom 0,8 százalékos emelkedését a Mol 0,9 százalékos esése rontotta le az indexben. Az euró/forint alig változott, 361 körül ingadozott az euró, és most is ott áll. Az olaj közel két százalékos mínuszban van.

Visszafogott pulykasütögetés és fekete péntek

Az USA-ban visszafogott hálaadás-napot tartanak, sok család csak online találkozik. Ám vannak, akik elutaztak, öt nap alatt, szerdáig hatmillió személy szállt repülőre. Sokak számára ez az év legfontosabb családi ünnepe. Szakértők attól tartanak, hogy ez újabb fertőzési és halálozási hullámot fog kiváltani. A kórházban levők száma rekordot döntött 89 ezer fővel, az egészségügy nehezen bírja a rohamot.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Az amerikai tőzsde ma zárva van a hálaadás-ünnep miatt, holnap pedig rövidített kereskedés lesz (magyar idő szerint este hétig). Ez a nap ugyanakkor a fekete péntek (Black Friday) névre hallgat. A leárazások napjának forgalmi adatait főleg a kiskereskedelmi cégek részvényeinek tulajdonosai figyelik majd árgus szemmel. Bár a mozgási korlátozások miatt a fekete pénteket megpróbálja több napra elosztani, vagy online térbe áttolni.

Oltás-zűrök?

Gyűlnek a viharfellegek az AstraZeneca-féle Covid-vakcina körül – írtuk délután. Az oltóanyag hatékonyságának bejelentése óta kiderült, hogy a szérum adagolásánál hibát vétettek, és csak ennek a véletlennek köszönhetően mérhettek 90 százalék körüli eredményességet az egyik al-tesztcsoportnál.

32 ezer alkalmazottat bocsát el a Disney

A Covid-19 következményei miatt a Walt Disney mintegy 32 ezer alkalmazottat bocsát el 2021 március végéig, elsősorban a vidámparkokban. Az amerikai szórakoztató csoport nem zárt ki további intézkedéseket sem. Elképzelhető az osztalék törlése, a filmekre és televíziós sorozatokra fordított kiadások csökkentése, további szabadságolások bevezetése és a munkaidő csökkentése is.

A járvány arra kényszerítette a társaságot, hogy hosszú időre bezárja vidámparkjait, vagy csökkentett kapacitással működtesse azokat. A hajóutakat is felfüggesztették.

30 000 autót hív vissza a Mercedes

A Mercedes-Benz 30 000 autót hív vissza, mert lehetséges, hogy a szén-dioxid-kibocsátásuk túl magas. Az autógyártó azonban hangsúlyozta, hogy nem vészhelyzetről van szó, és a terepen a járművek jobb értéket is mutathatnak a laboratóriumnál. Tájékoztatták a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóságot a hiba okáról, és a németországi ügyfeleknek is írtak.

A finn Nokia mobiltelefon-beszállító és a Daimler szabadalmi jogsértésekkel kapcsolatos jogvitája az Európai Bíróság elé kerül a düsseldorfi regionális bíróság döntése alapján. A vita tárgya a szabadalmak engedélyezése a többszintű ellátási láncokon belül. A Daimler üdvözölte a döntést. A felperes Nokia hangsúlyozta, hogy a Daimler évek óta alkalmazta a technológiáját, és el akarta kerülni a díjfizetést. A Nokia most megvizsgálja az összes lehetőséget a düsseldorfi döntés fényében – írta az N-Tv.de.

A Daimler részvénye két százalékkal esik, de a többi európai autórészvény is legalább ennyire gyenge ma. A Nokia 0,6 százalékos mínuszban zárt.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG