2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nagyot ralizott a 4iG, Nyugat-Európában is jó volt a hangulat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 821,15 pontos, 0,8 százalékos emelkedéssel, 103 789,82 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a kedvező befektetői hangulat hatására emelkedtek a globális tőkepiacok, és ezzel együtt a budapesti börze is. Vállalatspecifikus hírek nem érkeztek, viszont kiemelkedő, közel 5 milliárd forintos forgalomban a múlt heti rali után hétfőn is folytatódott a 4iG papírjainak meredek emelkedése. A papír 4135 forint zárt, ami közel 10,9 százalékos felértékelődés a pénteki értékhez képest.

A Mol 26 forinttal, 0,95 százalékkal 2770 forintra erősödött, 799,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 1,06 százalékkal 30 650 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 0,78 százalékkal 1772 forintra csökkent, forgalma 611,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,1 százalékkal 10 350 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 014,22 ponton zárt hétfőn, ez 159,64 pontos, 1,62 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Nyugaton a helyzet

Emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.

A londoni FTSE-100 mutató 0,52 százalékkal, a frankfurti DAX-index 1,93 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,39 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,35 százalékkal emelkedett.

Az európai tőzsdezáráskor (17.30 órakor) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,81 százalékos, az S&P 500-as index 1,01 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,38 százalékos pluszban állt.

Árfolyam

Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 44 centtel (0,72 százalékkal), 60,85 dollárra csökkent.

Az arany határidős jegyzése unciánként 3,46 százalékos (145,86 dolláros) emelkedéssel, 4359,16 dolláron állt.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, novemberi jegyzésében 0,52 százalékkal csökkent, 1 megawattóra 31,65 eurón zárt. A gázjegyzés három hónapja 34,75 eurón, egy éve 39,17 eurón, két éve 45,73 eurón zárt.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG