6p

Enyhén pozitív a hangulat a tőzsdéken. Bár az amerikai szenátus nem emelte meg a 600 dolláros segélyeket, elkezdték azok kiküldését, és a romló járványhelyzet miatt a piacok előbb-utóbb további segítséget várnak. A briteknél már a harmadik oltóanyagot engedélyezik, bár annak hatásfoka alacsonyabb lehet az előző kettőnél.

Az európai tőzsdék lendülete kifulladni látszik, de némi szerény emelkedésre még futja. Frankfurtban stagnál a DAX index, London és Párizs 1-3 ezrelékes pluszban jár. Az amerikai határidős indexek 0,3 százalékkal emelkednek.

Tegnap este a szenátus mégsem fogadta el az amerikaiaknak fejenként megszavazott 600 dolláros segély megemelését, emiatt végezhettek elsősorban mínuszban a mutatók. Az éjszaka folyamán elkezdték viszont a 600 dolláros csekkek kiküldését, ami némileg jó hírnek számít. Ezen kívül a piac reméli, hogy további stimulus érkezik majd, ha máshogy nem, Joe Biden elnök beiktatása (január 20-a) után.

Korrigál az Opus, gyenge a forint

Itthon a BUX index fél százalékkal emelkedik, miközben Varsóban 0,7 százalékkal esik az index. Az OTP 0,8, a Mol 0,6, a Telekom 0,4, a Richter 0,2 százalékkal megy fel. Gyenge maradt a forint, az euró ára 364,60. Közbeszerzést nyert a 4ig, a részvény három százalékkal drágul. A tegnapi nap nyertesei, az Opus és a Masterplast viszont kissé lefelé korrigálnak.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

A dollár tovább süllyed, az olaj és az ipari fémek lassan felfelé kúsznak. A bitcoin újabb lendületet vett, 28 500 dollárig jutott.

Mégis jól teljesített idén a BUX

Az év végére a BUX-nak is sikerül ledolgoznia hátrányát a külföldi piacokhoz képest a Random Capital hírlevele szerint.

Nem volt túl izgalmas nap a tegnapi, de a kereskedés utolsó két órájában felgyorsultak az események. Lefordult a Mol és az OTP, pattant a Richter. Az év végéhez közelítve a kisebb papírok is lendületbe jöttek. Kedden a 7,14 milliárd forintos forgalom több, mint 36 százaléka a kisebb papírokban fordult meg.

Mi lesz nyitva holnap?

Holnap, az év utolsó napján a legtöbb tőzsde zárva lesz Európában és a világban, köztük Budapesten, Frankfurtban, Bécsben, Tokióban is. London rövidített kereskedést tart, New York viszont nyitva marad csütörtökön.

Megjelent a mutáció az USA-ban is

Az USA-ban is kimutatták az új verziójú, gyorsabban terjedő vírust. Joe Biden leendő elnök erre az oltások felgyorsítását szorgalmazta, kritizálva Donald Trump intézkedéseit. A jelenlegi 200 ezer fő/nap sebesség mellett ugyanis nem teljesíthető a terv, amely év végéig 20 millió amerikai beoltását irányozza elő. (Ami egyébként még csak a lakosság 6,3 százaléka.) Ez igen távol van attól a hipersebességtől (“warp speed”), amiről szó volt – ironizál a Bloomberg. (Az USA oltási programja Operation Warp Speed névre halllgat.)

(Pixabay.com)
(Pixabay.com)

Új fertőzési hullám ütötte fel a fejét Sidney-ben és Pekingben. Németországban a koronavírussal összefüggő halálozások száma most először haladta meg az ezret. Az új fertőzések száma viszonylag alacsony, de ezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy az ünnepek miatt kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb a tesztelés. Így a járványügyi hatóságok óva intenek attól, hogy messzemenő következtetést vonjanak le ezekből a javuló számokból.

AstraZeneca-oltás még csak a briteknél

Eközben az AstraZeneca oltásának engedélyezése az EU-ban egyelőre bizonytalan, Nagy-Britanniában viszont zöld utat adtak neki. Ez a szigetországban már a harmadik engedélyezett oltóanyag a Pfizer/BioNTech és a Moderna szere után.

A tanulmányok szerint ez a szer kevésbé hatékony, mint a BioNTech és a Pfizer már jóváhagyott vakcinája, viszont hűtőszekrényben is tárolható és lényegesen olcsóbb. Nagy-Britanniában az első oltásokra január 4-én kerülhet sor. A vizsgálati adatok szerint az oltóanyagnak átlagosan 70 százalékos védelmet kell nyújtania a COVID-19 ellen. A Biontech/Pfizer és a Moderna oltásaival ellentétben az AstraZeneca készítménye nem tartozik az mRNS vakcinák közé. Az AZD1222 hatóanyag a csimpánzokból származó vírus legyengült változatán alapul – írja a Finanzen.net.

További cikkeink a járványfrontról:

Mi mozgatja a kereskedést?

Az év utolsó napjait egyre inkább a portfólió-átsúlyozások dominálják a tőzsdéken az Erste Befektetési Zrt. szerint.

Ezt láthattuk az elmúlt két napban is. Miután a hétvégén Trump aláírta a mentőcsomagot, az S&P 500 0.7%-ot emelkedett; a ciklikus papírok azonban erős esésnek indultak, annak ellenére, hogy ezen papírok lesznek a mentőcsomag legnagyobb haszonélvezői. A Russell 2000 Index 2.2%-ot esett eddig a héten.

 

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40430 40250 41390 -1,87% 40410 40430 15 472 260 070 HUF 2026-11-06 13:59:20
MOL 4854 4812 4980 -2,57% 4852 4854 2 353 751 586 HUF 2026-11-06 13:59:29
MTELEKOM 2910 2822 2940 +1,39% 2902 2910 1 247 981 858 HUF 2026-11-06 13:58:25
RICHTER 12900 12820 12980 -0,54% 12880 12900 1 055 263 390 HUF 2026-11-06 13:59:22
OPUS 206 200 208 +2,99% 205 206 51 982 409 HUF 2026-11-06 13:59:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG