A szerdai záró értékéhez képest 0,31 százalékkal gyengült a részvényindex. Másfél órával a nyitás után viszont ott tartott a BUX, ahol előző este befejezte.
A vezető papírok közül az OTP, a Richter mínuszban, a Mol és az MTelekom pedig pluszban várja a folytatást. Az Egis egyelőre stagnál.
Eltérőek a várakozások
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a budapesti tőzsde korrigálja a szerdai gyenge teljesítményét, ezért a mutató fölfelé mozdulhat el. Hozzátette: az irányt több tényező mellett az is befolyásolhatja, hogy megjelenik-e a devizahitelesek mentőcsomagjával kapcsolatban újabb információk.
Az elemző elmondta: Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Heti Válaszban megjelent interjújának pozitív hatása lehet az OTP árfolyamára, de ezek a hírek a korábbi kormányzati jelzéseknek "némileg ellentmondanak", ezért a piac még vár némi megerősítést.
Az államtitkár többek között azt mondta: nem zárható ki, hogy állami pénz is lesz az új devizaadós mentőprogramra. Gabler Gergely szerint a nemzetközi hangulat törékeny, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jegyzőkönyvéből szerdán kevés konkrétum derült ki.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője viszont kisebb csökkenésre számít a csütörtöki kereskedés során a negatív nemzetközi hangulat miatt. Ha a délelőtti európai makroadatok a növekedés gyorsulását mutatják, akkor bekövetkezhet egy napon belüli fordulat - tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56 pontos csökkenéssel, 18 045 ponton nyitott csütörtökön.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41600 | 41190 | 42050 | -0,31% | 0 | 0 | 30 865 063 250 | HUF | 2026-04-30 | 17:05:07 |
| MOL | 4136 | 4000 | 4166 | +2,27% | 0 | 0 | 3 560 674 246 | HUF | 2026-04-30 | 17:10:56 |
| MTELEKOM | 2456 | 2456 | 2500 | -1,05% | 0 | 0 | 1 905 943 950 | HUF | 2026-04-30 | 17:10:11 |
| RICHTER | 13070 | 12720 | 13170 | +2,35% | 0 | 0 | 4 370 981 480 | HUF | 2026-04-30 | 17:06:29 |
| OPUS | 328 | 295 | 328 | +11,75% | 0 | 0 | 232 872 045 | HUF | 2026-04-30 | 17:14:33 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
16 perce
-
Hoppá! Ingyenessé vált ez a fizetős strand
42 perce
-
Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
körülbelül 1 órája
-
Nem mond beszédet, de üzent a Tisza leendő tudományos minisztere
2 órája
-
Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
2 órája
-
Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
3 órája
-
Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
3 órája
Mfor.hu Top24
- Budapesti lakosok, banki ügyfelek – mutatjuk a május eleji változásokat!
- Moszkva odaszúrt Kijevnek – így állnak a tűzszünethez
- Új szolgáltatást vezetett be az Uber
- Leállíttatná a CATL-beruházás kisajátításait a Tisza Debrecenben
- Fellélegezhetnek az OTP ügyfelei
- Ennyi ideig elég az üzemanyagkészlet Magyarországon
- Nagy változást hozhat a KATA visszatérése
Részvény / Deviza / Áru
Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru
Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru
Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru
Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru
Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru
Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru
Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru
Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru
Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru
Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Heti top
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Éles hangvételű írás bírálja az egri színházi viszonyokat
11:38
-
Bódi Zsolt képviselő sértő közgyűlési kijelentése után vizsgálatot követelnek Vágner Ákos polgármestertől
10:46
-
Itt tartanak az útfelújítások Egerben
09:14
-
Pósfai Gábor lesz a belügyminiszter, Melléthei-Barna Márton az igazságügyi miniszter
08:06
-
Több mint 1500 munkahely veszélyben Németországban – magyarok százai kerülhetnek bajba
15:34
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Örülhetnek az OTP ügyfelei
2026. április 30. 13:30
-
Bod Péter Ákos: Baráti elválás a forinttól
2026. május 1. 06:04
-
Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
2026. április 30. 17:07
-
Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
2026. április 30. 13:15
-
Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
2026. április 30. 19:34
Egy dolog segítene igazán. 

