3p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 762,74 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel 99 877,82 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 17,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest – jelentette az MTI.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint lényeges kibocsátói hírek nem mozgatták az árfolyamokat, a csökkenés a nemzetközi hangulat romlásával magyarázható. A befektetők valószínűleg attól tartanak, hogy a Federal Reserve System (FED) következő előrejelzése kedvezőtlen gazdasági kilátásokról fog beszámolni, ezért az európai részvénypiacokon az árfolyamok esését valószínűsítik a következő napokban – tette hozzá Czibere Ákos.

  • A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,43 százalékkal 2800 forintra csökkent 2,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,03 százalékkal 29 010 forintra erősödött, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 36 forinttal, 1,9 százalékkal 1860 forintra esett, forgalma 334,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 245 forinttal, 2,42 százalékkal 9895 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9167,45 ponton zárt kedden, ez 125,8 pontos, 1,35 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Még az irodaépület is belegörbült a Richternél a keddi teljesítménybe
Még az irodaépület is belegörbült a Richternél a keddi teljesítménybe
Fotó: Richter

Indexcsökkenéssel zártak a főbb európai értékpapírpiacok

A STOXX 600 index 1,16 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 1,23 százalék csökkenéssel fejezte be a keddi kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,93 százalékkal, a frankfurti DAX index 1,68 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 1,00 százalékkal végzett alacsonyabban. Milánóban az FTSE MIB index 1,26 százalékos, a madridi IBEX 35 index 1,50 százalékos gyengüléssel fejezte be a napot.

Az európai részvényindexek elsősorban a kamatérzékeny szektorok, például a bankok és biztosítók árfolyamcsökkenése miatt gyengültek kedden. A csökkenés óvatos befektetői hangulatot tükröz a közelgő amerikai jegybanki (Federal Reserve) kamatdöntés előtt. A piacok egy 25 bázispontos kamatcsökkentésre számítanak, de akadnak spekulációk egy nagyobb, akár 50 bázispontos csökkentésről is, ami azt jelezné, hogy a gazdasági helyzet gyengébb a vártnál.

  • Az olajár az orosz exportterminálok kapacitásában okozott károk miatt emelkedett kedden, a WTI nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén hordónként 64,39 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 1,72 százalékos emelkedéssel, a Brent ára pedig 1,31 százalékkal ment feljebb 68,32 dollárra.
  • Az arany spot ára unciánként 3703 dollár felett új rekordot állított be kedden. Az európai kereskedési idő végén a jegyzés unciánként 3688,47 dolláron állt 0,25 százalék emelkedéssel.
  • A dollárindex két havi mélypontot ért el kedden, 0,49 százalékkal áll alacsonyabban 96,82 ponton. Az eurót 0,65 százalékkal jegyzik erősebben 1,1839 dolláron, 2021 szeptembere óta a legmagasabban.

Árfolyam

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41640 40660 41790 +0,41% 0 0 14 661 224 330 HUF 2026-10-15 17:13:36
MOL 5050 4856 5065 +1,53% 0 0 4 299 092 167 HUF 2026-10-15 17:05:42
MTELEKOM 2660 2646 2674 +0,15% 0 0 1 044 084 636 HUF 2026-10-15 17:06:47
RICHTER 12710 12600 12720 +0,95% 0 0 1 187 433 070 HUF 2026-10-15 17:05:38
OPUS 216 206 224 +3,60% 0 0 81 419 917 HUF 2026-10-15 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:59
Korrigált a piac?
Részvény / Deviza / Áru Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:21
Fel kellett függeszteni a kereskedést, akkorát zuhantak az árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:12
Az uniós pénzek is hatnak a forint teljesítményére. Friss árfolyamok csütörtök reggel.
Részvény / Deviza / Áru Pereceltek szerdán a chipgyártók a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:24
Nem volt jó napja az amerikai tőzsdének szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG