3p
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a Fővárosi Bíróság egyik ítéletét, amely egyezően az MNB határozatával kimondta, hogy a Napi.hu és a Napi Gazdaság piacbefolyásolást követett el 2013. október 16-án egy norvég tulajdonú Mol-részvénycsomagra vonatkozó cikk közzétételével.

Az Alkotmánybíróság tegnap alaptörvény-ellenesnek találta és így megsemmisítette a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egyik ítéletét, amely – egyezően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatával – kimondta, hogy a Napi.hu portál és a Napi Gazdaság újság piacbefolyásolást követett el 2013. október 16-án egy-egy azonos tartalmú, a Mol Nyrt.-re vonatkozó cikk közzétételével – írja a jegybank közleménye. (Az ügyről annak idején itt tudósítottunk.)

Az MNB tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését. A mostani határozat ugyanakkor nem a jegybank, hanem a bíróság számára fogalmazott meg új feladatot. Az MNB így megvárja az ügy kapcsán megszülető – egyelőre döntési irányát, indoklását tekintve nem ismert – új bírósági ítéletet.

Az MNB elkötelezett a pénz- és tőkepiacokra vonatkozó, a fogyasztók, befektetők ügyleti döntéseit befolyásoló valós információk szabad áramlása mellett. Számos esetben ezek közzétételét maga kényszerítette ki egyes szolgáltatóktól. A jegybank – tiszteletben tartva az Alkotmánybíróság tegnapi döntését – továbbra is fellép a piacot jogsértően befolyásolni próbáló és megtévesztő hírek nyilvánosságra hozatala ellen – írja még az MNB.

A befektetési döntésekhez szükséges, valós információk széles körben való terjesztésében komoly szerep hárul a médiára, azon belül is kiemelten a gazdasági szakújságírásra. Elengedhetetlen ugyanakkor, hogy bármely, a piacot befolyásolni képes forrás valós, és ne megalapozatlan, félrevezető vagy hamis, így jogsértő információkat tegyen közzé. Ezt a magatartást a jövőben is kiemelten elvárja az MNB a gazdasági média szereplőitől – fejezi be az MNB.

A Napi.hu és a Napi Gazdaság 2013 októberében közölt egy cikket arról, hogy a norvég állami olajalap fontolóra veheti a horvát INA cég megvásárlása körüli korrupciógyanú és a Hernádi Zsolt vezérigazgató ellen elrendelt nemzetközi körözés miatt a Molban meglévő részvényeinek eladását. A szervezet ugyanis nem szerezhet részesedést korrupciógyanúba keveredett cégekben. Az MNB végül hárommillió forintos bírságot szabott ki.

Az Index.hu és a Napi.hu portálokon tegnap este megjelent cikk szerint „a jelentős arányban állami tulajdonban álló Mol a magyar gazdaság és tőkepiac egyik legjelentősebb társasága, a vele kapcsolatos tények, összefüggések feltárása pedig közügy, a sajtó elsőrendű feladata. Mivel a közügyekkel összefüggő vélemény kinyilvánításának szabadsága a szólás- és sajtószabadság legbensőbb védelmi köréhez tartozik, az ilyen ügyekben különös gondossággal kell eljárni” - mondta ki az Alkotmánybíróság.

„Az MNB és a bíróság pont az alapjogsérelem mérlegelését mulasztotta el, ezért az AB az MNB által kirótt bírságot helyben hagyó ítéletet megsemmisítette. A piacfelügyeleti bírságot magát azonban nem, arról új bírósági eljárásnak kell döntenie” – írja a Napi.hu.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG